A fiúgyermek és az anya kapcsolata

  • admin
  • 0 Views
  • 0 hozzászólás
  • magatartás . szülő gyerek kapcsolat . viselkedés .

Bár a nők a feminizmus bizsonyos korszakában csupán saját láthatóvá tételükkel foglalkoztak, mostanában egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a férfiak problémáit is megismerjék.

A feminizmus legtöbb áramlatának végső célja a nők és a férfiak együttműködése, s nem egy olyan világ kialakítása, amelyben a férfiak láthatatlanná válnának.

Érdekes következtetésekre jutott két feminista szociológus, amikor a fiúk lelki fejlődését kutatta.

Első látásra sok nő és férfi elcsodálkozik azon, hogy mennyi problémával küszködnek a fiúk, miközben be kell illeszkedniük a patriarchális, vagyis a férfiakat előtérbe helyező rendbe.

A társadalom már a gyermek születése előtt gondoskodik róla, hogy behelyezze őt a számára kijelölt női vagy férfi szerepbe. A neveléssel az emberi lényeket formáljuk és deformáljuk a megadott társadalmi munkamegosztás szerint. S ebben az anyák élen járnak, tehát nevelési módszereikkel támogatják a patriarchális társadalmi rend fenntartását.

Lássunk példákat. Az anya végtelen szeretetével, gondoskodásával és fia kényeztetésével (amit a lányával nem tesz) sorsdöntően befolyásolja fia életét. A fiú meggyőződik arról, hogy a nők mindent elviselnek, mindent megbocsátanak, elnézik a rossz viselkedést, a határok állandó átlépését, az önzést. Hogy az anya-nővel szemben nem kell korlátozni érzéseit, nincs szükség a kölcsönösségre, hogy az önmagára való összpontosítás helyes, hogy nem kell önmagáról gondoskodnia, átvennie a felelősséget a család működéséért, hogy a gondos, türelmes, nagylelkű viselkedés a gyerekekkel szemben a nő része, nem a férfié.

Húsz év ilyen önfeláldozás után az anya részéről és áldozatelfogadás után a fiú részéről nehéz elképzelni, hogy a fiú mást várjon el parnerétől. A nőiség elválaszthatatlanul összekapcsolódik az önfeláldozással és az anyai gondoskodással.

A hagyományos „szereposztású“ családban, ahol az anya a család kiszolgálója, a fiúban lelki kettősség alakul ki, mert az anyával bizalmasabb a viszonya, de ő az, aki alárendelt szerepben van, a fiú pedig a fölérendelt férfi szerepére készül. Amikor átáll a férfiak oldalára, az igazságtalanság érzése nem szűnik meg benne, csak elnyomja azt. A kettősség egymásnak ellentmondó döntésekben nyilvánulhat meg, esetleg agresszióban, saját maga és mások érzelmi elutasításában, később fiával való kapcsolatában, s a vele szembeni agresszív érzésekben.

Ha a nő ki tud szabadulni a számára egyenlőtlen partneri kapcsolatból, vagy ha nem, mindenképpen bizonytalannak érzi helyzetét. A társadalom az anyák állandó kritikájával és az anyai küldetés fontosságának hangsúlyozásával állandó kétségeket ébreszt bennük, vajon jól töltik-e be szerepüket, jó anyák-e. És bárhogyan is csinálják, sohasem elég jók.

A kétségek másik sorozata a „férfi példa“ pótolhatatlansága ahhoz, hogy a fiúk be tudjanak illeszkedni a társadalomba. Azt a meggyőződést, hogy egy nő sem (s az egyedülálló nő különösen nem) tudja felnevelni a fiát, sok nő elfogadja, ahelyett, hogy elgondolkodna, mit jelent a „férfi példa“.

Ez az előítélet ugyanis azt okozza, hogy az anyák azt hiszik, hogy ahhoz, hogy valaki példa legyen, elég, ha egyszerűen férfi. Mintha a férfiaktól nem várnánk el jellembeli pozitiv emberi tulajdonságokat. Mintha csak az elavult férfierényeket értékelnénk: keménység, dominacia, arrogancia, érzelemmentesség, érzéketlenség, önmegvalósitásból származó öröm, másokon és a veszély feletti uralkodás. Ha kicsit elgondolkozunk, rájövünk, hogy ezek éppen az ellentétei azoknak a tulajdonságoknak, amelyeket a mai nő elvár és értékel a férfiakban. Mintha az érzékenység, gondoskodás, empátia, humor, szívélyesség, türelem, bátorság, megfontoltság, kíváncsiság nem lenne elég és megfelelő tulajdonság a fiúgyermek felneveléséhez.

A férfi akkor lehet péda, ha jó tulajdonságokkal rendelkezik, mint ember.

A tanulmánynak, amelyet ismertetünk természetesen nem célja, hogy az anyákat okolja mindezekért a nevelési hibákért, célja, hogy megértesse velük, mi is lappang a látszólag egyszerű apa-anya-gyermek viszonyban.

Meg fogják érteni azt is, hogy annak ellenére, hogy fiaikat úgy akarják nevelni, hogy a nőkkel figyelmesek legyenek, hagyják magukat befolyásolni, és kollaborálnak, amikor az apák és környezetük „edzeni“ akarja a fiúkat, hogy „ne nőiesedjenek el“.

Sőt az anyák érzelmileg eltávolodnak fiuktól, azok állítólagos javára. A félelmet és ijedtséget a szülők nem kezelik a fiúgyermeknél, sőt elítélik őket félelmeikért.

A szófogadás és az autoritás a patriarchátus fő értéke (lásd a hadsereg férfi szervezetét). A nők időnként igyekeznek részt venni az uralkodásban gyermekeik felett, mint az erősebb, a férfi oldal védelmezői. A fiúk viszont elnyomják szimpátiájukat a patriarchális autoritás áldozataival szemben, és az erősebbek csoportjába sorakoznak. A nők és a férfiak a férfi világ által hagyják magukat irányítani, s így elszakadnak egymástól.

Összefogásuk azok számára, akik a hatalom legnagyobb részét képviselik, veszélyes lenne – ezért is bizonytalanítják el állandóan az anyákat minden oldalról. Pedig ezzel az összefogással sok változás elérhető lenne a patriarchális társadalmi rendszerben.

A tanulmány abban szeretné támogatni a szülőket, hogy bízzanak saját ítélőképességükben, és ne akarjanak gyermekeikből igazi férfit és igazi nőt nevelni, hanem erős és jó embereket.


19. századi történet anyai szerep barátság bolemant lilla Bolgár Kati elvárások előítélet eredményesség erőszak férfi gender studies gombaszög irodalom iskola Janković Nóra kalandregény kapcsolat karierr konferencia kutatás könyv magatartás nevelés nőirodalom OSF Phoenix Equality politika projekt párkapcsolat regény szerelem szerepvállalás sztereotípia szülő gyerek kapcsolat tanácsadás testi változások tudomány tudás történelem viselkedés workshop zaklatás értékelés önbizalom önismeret