Kaffka Margit és Lesznai Anna barátsága 

Irodalomkönyveinkben, tankönyveinkben gyakran találkozunk a költők, írók barátságát elemző, elismerő szövegrészekkel. Legendás Petőfi és Arany barátsága, de tovább sorolhatnánk a példákat. 

Költőnőből, írónőből persze mindig is kevesebb volt, mert sohasem adatott meg a nőknek az a lehetőség, hogy az irodalomnak éljenek, s ha néhány „elvetemült” mégis megpróbálkozott az írással, általában azonnal kevésbé tehetségesnek, túlérzékenynek, túl nőiesnek kiáltották ki. Mintha az irodalom, a tehetség csak a férfiak kiváltsága lenne, s a nők látásmódja, írásmódja, érzésvilága nem lehetne művészi alkotás alapja. Csupáncsak azért, mert nők. 

Még a kortársai szerint is elismerten tehetséges Kaffka Margit sem menekülhetett a tipikus férfiítélet elől. Sokkal több figyelmet érdemelne, és alkotói és magánéletének érdekes adaléka lehet Lesznai Annával évekig fenntartott barátsága, mely legalább olyan értéket képvisel, mint bármely művészek közti férfibarátság. 

Szépen ír erről a barátnőségről Földes Anna Kaffkáról szóló monográfiájában. 

„Kaffka Margit magányát oldotta az az évekig tartó szoros barátság, amely közte és Lesznai Anna között szövődött. Mindketten jelentős szerepet töltenek be a magyar irodalomban, de barátságuk alapjául ez nem lett volna elég indok. Az Állomások (Kaffka) és a Kezdetben volt a kert (Lesznai) című műveikben mindketten megénekelték ezt a szép kapcsolatot. 

Női sorsukban közös a kitörésvágy, a konvenciókkal szemben való lázadás és a poézis mindenekfelett való tisztelete. Magánéletében Lesznai Anna is emancipált nő. Mindketten elhamarkodottabban mennek először férjhez, és a válás után egyedül vállalják fiuk nevelését. Az anyaság számukra élmény, feladat, de nem életcél. 

A két költőnő – regénybeli nevükön Lizó és Leóna – megismerkedésének és kapcsolatának történetét Lesznai Anna nagyszabású családregényében, a Kezdetben volt a kert címűben, jeleníti meg: 

„Mert Leóna is ott volt velük, Lizó barátnője és bálványa. Az egyetlen nő, akit férfitársai kételytelenül egyenrangú írónak kezeltek. Meglepő jelenség volt. Tökéletes egységbe olvasztotta a szépség és a rútság attribútumait. Rendkívüli tehetségét csak rárótt, vészes adományként viselte. 

Tulajdonképpen arra lettek volna szánva, hogy irigyen gyűlöljék egymást. Lizó irigyelte Leóna tehetségét, Leóna meg Lizót azért, mert bőségben, biztonságban élt. Leóna elhivatott tolla alatt minden mondat, minden elbeszélés kerek és befejezett egységgé ötvöződött, míg Lizó írásai gyakran szétfolytak és formátlanok voltak. Mit nem adott volna Lizó, hogy úgy írjon prózát, mint Leóna, olyan magabiztos magyarsággal, amilyen csak annak adatik, aki a latinon kívül semmi idegen nyelvet nem tud. Az ő saját stílusa csak folytatólagosan lejegyzett verstöredék tömege, túl virágos és rejtett összefüggésekkel terhelt. 

Leóna, mikor hajnalban kelt, és mikor munkából jövet maga melegítette vacsoráját, Lizó sima és hibátlan arcbőrére gondolt, amelyet a hosszú alvásnak köszönhetett, képzeletben kifestette, hogy milyen szabóhoz járna és milyen estélyi ruhát rendelne, ha kétezerholdas nagybirtokosnak volna a lánya. Milyen mindegy lehet Lizónak, közli-e a folyóirat írásait ebben a számban vagy sem, hiszen nem szorult rá a rongyos honoráriumra. És lám, most is milyen finom kelméjű kabátot gyűr gondtalanul maga mögé. 

Lizó pedig mohón lapozgatta Leóna legújabb elbeszélését. Belepirult a fájdalmas élvezetbe: bár ilyet tudna írni! Még két Leóna-verset is közölnek ebben a számban, míg az övéit megint elodázták. Pedig ha versről van szó, Lizó metaforái mélyebb, rejtelmesebb talajból szakadnak fel. Ezt mondotta neki nagylelkűen Leóna is, amikor először találkoztak, sőt ajánlkozott, hogy ő fog írni Lizó első verseskötetéről meleg bírálatot. És ez bizony szép volt tőle! Fél óra sem kellett, hogy megbarátkozzanak. Mindketten tapasztalatlan, vidéki szívet hoztak magukkal a ravasz, okos Budapestre.” 

Vezér Erzsébet Lesznai-életrajzában is kiemelt jelentőséget tulajdonít ennek a kapcsolatnak, amelynek egyik külső megnyilvánulása, hogy a két, a hindu filozófia varázsa által egyidőben megérintett költőasszony közös vállalkozásban, együtt fordítja le Claudel A hetedik nap pihenője című művét a Nyugatnak. A kor irodalmi életformájából is következik, hogy rendszeresen, gyakran találkoztak. Mindketten eljárnak Ritoók Emma irodalmi szalonjába, a Nyugat vacsoráira. Lesznai Anna jól érzi magát Kaffka Margit vasárnap délutánjain, ahol jó hangulatú, irodalmi szalon-szerű találkozásokra jönnek össze a hasonlóan gondolkodó művészek. Kaffka is elfogadja Lesznai Anna meghívásait körtvélyesi birtokára, s ez a kastély nagyon fontos szerepet kap majd életében, mert itt ismerkedik meg élete nagy szerelmével, második férjével, Bauer Ervinnel. 

Kaffka és Lesznai barátsága később meglazult, de nem tápláltak haragot egymás iránt. Lesznai Anna már csak nekrológjában nyújthatta békejobbját a spanyolnáthában hirtelen elhunyt Kaffkának: „Áldottak legyenek mindenek, akik hazasegítették a vándor Kaffka Margit értékes, drága, ajándékokkal megrakott lelkét.”