Női és férfi írók az irodalom mérlegén

Könnyed

2023. november 4.

Női és férfi írók az irodalom mérlegén

A nőírók könyveit háziasnak, szentimentálisnak és politikamentesnek tartják. Ahogy Margaret Atwood mondta 1971-ben: „Ha egy férfi olyan dolgokról ír, mint a mosogatás, az realizmus; ha egy nő teszi ezt, az egy szerencsétlen genetikai korlát.”

Amikor Catherine Nichols írónő férfi álnéven nyújtotta be kéziratát, nyolcszor több visszajelzést kapott, mintha ezt a saját neve alatt tette volna. A kiadók a nők írásait alacsonyabb rendűnek tekintik, mint a férfiakét. Elképzelhető, hogy emiatt az olvasók is öntudatlanul/akaratlanul alacsonyabb rendűnek kategorizálják az nők által írt könyveket. A női írásokkal szembeni előítéletesség elnevezést is kapott: gynobibliofóbia.

Számtalan országban látunk példát arra, hogy több férfi író műve kerül publikálásra és többször részesülnek irodalmi díjazásban. Sok esetben a kiadók azt állítják, hogy nem kínálnak nekik publikálásra elég nők által írt könyvet. Ez gyenge érv, ugyanis mindig vannak remek lefordítatlan alkotások. Hogy egy kiadó milyen műveket választ fordításra, az a saját döntésén múlik. Számos kiadó nem veszi észre azt a nagy egyensúlyhiányt, amit a döntéseivel teremt. (Ez úgyszintén igaz a nyugat-európai irodalom túlsúlyára.)

A nőfordítók több alkalommal kezdenek nőírók könyveinek fordításába, mint a férfi fordítók. Rengetegen úgy gondolják, hogy a nők által írt könyvek csak nőknek szólnak. A férfi fordítók talán ezért nem veszik a fáradtságot, hogy írónők könyveit olvassák és fordítsák. Előítéleteik vannak velük szemben. Egy kutatás, amely a könyvolvasási szokásokat vizsgálta, kimutatta, hogy míg a nők viszonylag egyenlő arányban olvasnak férfi és női szerzőket (54% és 46%), a férfiak 90%-ban olvasnak férfi szerzőket, és csak 10%-ban női szerzőket.

A fordítással kapcsolatos korai feminista elméletek egy része a „másodlagosság” kérdésével foglalkozik – azzal, hogy a nők és maga a fordítás egyaránt az eredeti származékának tekinthetők (ahogyan Évát is Ádámból teremtették). Mind a lefordított műveket, mind a nők által írt műveket alacsonyabb rendűnek kezelik az eredeti művekhez és a férfiak által írt művekhez képest. Ebből kifolyólag a nők által írt fordított művek a legalacsonyabb státuszban részesülnek.

Az anyanyelven elért siker sem mindig segíti a női szerzőket abban, hogy műveik megjelenjenek angol nyelven. Amikor a román–német Herta Müller 2009-ben elnyerte a Nobel-díjat, mindössze egy könyve volt elérhető angolul. Nobel-díjas társainak, Gabriela Mistralnak, Grazia Deleddának és Nelly Sachsnak csak a díj elnyerése után fordították le a műveiket. Amikor Szvetlana Alekszijevics nyerte el a díjat hat évvel Müller után, egyetlen könyve sem volt elérhető angolul. Egy akkori szerkesztő ezzel a magyarázattal szolgált: „A brit és amerikai kiadók nem szívesen vállalnak kockázatot egy könyvvel kapcsolatban, csak azért, mert az jó. Olyan elismerésekre van szükségük, mint például a Nobel-díj”. De a 99 férfi díjazott közül csak egy műve – az olasz Salvatore Quasimodoé – nem jelent meg angolul, amikor megnyerte a díjat.

Dr. Helen Vassallo szerint a műfordítás célja a destabilizálás és a próbára tétel. Amikor fordított irodalmat olvasunk, megkérdőjelezzük a más kultúrákról és társadalmi csoportokról alkotott előítéleteinket és feltételezéseinket. A fordítás olvasása nem arról szól, hogy azt keressük, amit már ismerünk, hanem inkább a változásra való hajlandóságot jelenti egy olyan kontextussal való találkozás által, amelyet még nem ismerünk.

Tekintettel arra, hogy mennyire kevés könyvet fordítanak le angolra, az angol nyelvű olvasóknak nincs lehetőségük megismerni a rendkívül színes nőírók világát. A transznacionális feminizmus korában, amelyben kultúrák közötti megértést akarunk elősegíteni, lehetővé kéne tennünk a párbeszédet a nők között világszerte. A fordítás ebben minden bizonnyal segíthet.

A fordított irodalommal kapcsolatban gyakran emlegetett a 3%. Ez az angol nyelven kiadott könyvek azon kis százaléka, amelyek eredetileg más nyelven íródtak. Az Egyesült Királyságban ez a szám 3-5% között mozog. A Nagy-Britanniában kiadott fordítások kevesebb mint egyharmada származik női szerzőktől. Az Egyesült Államokban évente megjelenő új lefordított szépirodalomi műveknek mindössze 30%-át teszik ki nőírók könyvei.

2018-as statisztikák alapján az Egyesült Királyságban a fordított irodalom túlnyomórészt európai volt és a francia művek tették ki az eladások 17%-át. 2022-ben 1,9 millió lefordított művet adtak el az Egyesült Királyságban. Ugyanebben az évben a 30 legnagyobb példányszámban eladott fordított szépirodalmi műből 14 eredetileg japánul íródott.

A legnyilvánvalóbb dolog, amit olvasóként tehetünk, hogy változatos olvasólistát hozunk létre. Ha elég sokan változtatunk tudatosan az olvasási szokásainkon – vagyis ha elég nagy az igény –, akkor a kínálat is megváltozik.

A kialakult helyzet miatt a fordítók a kiadókat hibáztatják, a kiadók pedig a fordítókat. Egy dologban azonban egyetértés van: ha javítani akarunk a helyzeten, beszélnünk kell róla. Ezt teszi a Women in Translation kampány, amely nagyszámú közönséget szólít meg.

A 2014-ben létrejött Women in Translation hivatásává tette a világirodalomban tapasztalt egyensúlyhiány javítását, ugyanis a nőírók erősen alulreprezentáltak angolra (és más nyelvekre) való fordításokban. A projekt nem tesz különbséget irodalmi műfaj vagy megjelölés alapján, ehelyett arra törekszik, hogy minél több kaput nyisson az olvasók számára.

A WITMonth minden év augusztusában kerül megrendezésre, és mára az online irodalmi közösség egyik meghatározó részévé nőtte ki magát. Célja, hogy megismertesse a nagyközönséggel a világ minden tájáról származó nem angol nyelven író nők fordításban megjelent műveit és ösztönzze az olvasókat, hogy a hónap során ilyen könyveket olvassanak. Minden évben létrehoznak egy olvasólistát. Az ideire felkerült Tóth Krisztina Vonalkód (Barcode), Szabó Magda Az őz (The Fawn) és Kristóf Ágota Analfabéta (The Illiterate) c. könyve.

A #DailyWIT projekt 2021. január 1-től 2021. december 31-ig tartott és az év minden egyes napján egy írónőt mutatott be. A projekt összesen 154 országot és 122 nyelvet ölelt fel. A #DailyWIT-ben szereplő szerzők felét még nem fordították le angolra.

Ki a projekt kezdeményezője? Nem más, mint Meytal Radzinski, kutatóbiológus, könyvblogger és a Women in Translation projekt alapítója. Gyerekkora óta könyvmoly. 11 évesen kezdett el könyvismertetéseket, recenziókat írni, majd elindította a Biblibio nevű blogját. Meytal bilingvis, anyanyelve az angol és a héber. Szívesen olvas mindkét nyelven, főleg nők által írt fordított irodalmat. Idővel észrevette, hogy az általa kedvelt fordított irodalmat ritkábban írták nők. Kutatásba kezdett, majd 2014 augusztusában elindította a Women in Translation projektet a helyzet orvoslására. Nemzetközi kezdeményezése nagy népszerűségnek örvend.

Na de sikeres-e a kezdeményezés? Vannak-e látható javulások? A Translation Database vagyis a Fordítási Adatbázis felmérése alapján kiderült, hogy 2014 óta hatalmas változás történt a fordított irodalom összetételében. Igazán szemléletes a nők által írt könyvek arányának folyamatos növekedése. 2008-ban a fordításban megjelent szépirodalmi művek 76%-át írták férfiak, és csak 22%-át nők. Ez hatalmas különbség. Négy műfordításból hármat férfi írt. 2013-ban, a projekt indulása előtti évben, a lefordított szépirodalmi művek mindössze 26%-át írták nők. 2022-ben ez a szám 47%-ra ugrott.

Tehát a helyzet mindenképpen javul és megváltoztatható. Minél többen vesszük kezünkbe az irányítást annál látványosabb eredményeket érhetünk el.

női és férfi írók az irodalom mérlegén