Idővel szépen lassan megszoktam az új életemet. Sünék minden nap jártak takarítani, Moha betartotta ígéretét, és keresett nekem egy odút, ahol meghúzhattam magam. Csak aludni jártam a hatalmas fa tövébe, időm többi részét lefoglalták új barátaim. Mohával mély kapcsolatot ápoltam.

A túlélés első és legfontosabb szabálya, elhatárolódni mindentől, ami eljuttatott ide. Inkább mindenkitől. A hideglelős hangoktól, az elvárt önös érdekektől, a sznobizmusba bújtatott kirakatvilágtól, a hatalmaskodó kérésektől, a hízelgő energiavámpíroktól, a gyufaskatulyába gyömöszölt kicsinyességtől, az utolsó szavaktól, a haszontalan lexikális

Egy tündérlányról szól a mesém, aki beköltözik az erdőbe, egy mohás kupac kivájt közepébe, és berendezi saját világát színekkel, vidám, apró lényekkel, akik viszik, tolják és vonják álmait, ahol a barátság nyúl és vaddisznó között lehet kellemes, sas és pocok

– Hogy hívnak?   A mellettem elterülő moha legközelebbi zöld szálát szólítottam meg, mert magányomban szerettem volna, ha bármilyen interakcióba léphetek környezetemmel.  – Moha.  – Szia Moha. Milyen moha?  – Csak így egyszerűen, Moha.  A sok vékony zöld szálacska az apró