Martha J. Langelan washingtoni önvédelem-oktató kedvenc anekdotája egy helyi buszon játszódik le. A zsúfolt járműn egy alacsonyabb termetű nő a felette húzódó rúdba kapaszkodik, amikor azt veszi észre, hogy a mögötte álló komoly kinézetű, öltönyös úriember az egyik kezét a hátsójára helyezi. 

A megszokott, vagyis semmilyen reakció helyett azonban teljesen más történik. A nő a lehető legnagyobb nyugalommal hátranyúl, megragadja a tolakodó kezet, és a magasba emelve jó hangosan, hogy az egész busz hallja, így szól: „És ez a kéz mit keres az én fenekemen?” A férfi elvörösödik, és villámgyorsan leugrik a következő megállón. 

Egy főiskolai hallgató barátnőm, nevezzük Andreának, már egy ideje alvászavarokkal küszködik. Diplomamunka-vezető professzora többszörös sikertelen közeledési próbálkozása után ugyanis kijelentette, hogy Andrea államvizsgája akár kudarcba is fulladhat, ha nem tesz eleget tanára vacsorameghívásának. Andrea tanácstalan: a többi tanár a tanszéken más szakterületekkel foglalkozik, míg a szakmailag megfelelő személy rendszeresen kínos helyzetekbe hozza tolakodó megjegyzéseivel. Dolgozzon együtt egy olyan egyénnel, aki nem tudja őt jól felkészíteni jövendő pályájára, vagy tolerálja a leginkább szakavatott professzor követelődző viselkedését? 

Hasonló helyzetről, de más közegből számolt be minap egy középkorú nőismerősöm, aki egy bankban dolgozik. Férfifelettese, amikor új feladattal bízza meg őt, gyakran szorosan átkarolja és megszorongatja derekát oly módon, hogy ez ismerősömnek kellemetlen érzéseket okoz. Ezenkívül az irodájukban, ahol vegyesen dolgoznak férfiak és nők, gyakran hangzanak el olyan a nőket kigúnyoló és lealacsonyító viccek a férfikollégák szájából, amelyek ismerősöm és többi nőkollégája számára ellenszenvessé teszik a munkaközeget. Talán kissé naiv kérdésemre, vajon gondolkodott-e már valamilyen megoldáson, ismerősöm keserűen odaveti: „Ha szólnék valamit, kiröhögnének. De mit is szólhatnék? A munkahelyemet nem akarom veszélyeztetni ebben a kedvezőtlen gazdasági helyzetben.” 

A szexuális zaklatás témája Kelet-Európában valóban inkább nevetség tárgya, mint társadalmi problémaként értelmezett és kezelt jelenség. Ezekben az országokban, ahol a nők gyakran alig keresik meg a férfiak fizetésének a háromnegyedét, elfogadott munkahelyi gyakorlatnak számít a nő férfikolléga által történő vállveregetése, mely egy karszorongatással vagy popsilegyintéssel párosul. Mint az egyik fenti történetből is kiderül, az sem okoz különösebb felháborodást hazai berkekben, ha a nők testrészeit és szexuális képességeit minősítő viccek hangzanak el férfihivatalnokok szájából munkatársnőik jelenlétében. 

Már hallani is a tipikus ellenérvet: miért baj az, amikor egy férfi egy vonzó nő külsejét bókkal titulálja, vagy amikor baráti alapon megveregeti a hátát, netán a hátsóját? Ez a szexuális zaklatás előfordulását megkérdőjelező érv azon társadalmi sztereotípiákra épül, melyek értelmében a férfi a nőt nem szellemi képessége, hanem a külseje alapján ítéli meg, s melyek értelmében a férfi természettől adott feladata a hódítás, míg a nőnek marad a hallgatás, tűrés és belenyugvás passzív szerepe. A szexuális zaklatás létezését kétségbe vonók azzal is szoktak érvelni, hogy a nők a kihívó magatartásukkal és öltözködésükkel kiprovokálják a pikánsabb megjegyzéseket. Ez az érvelés abból a mítoszból fakad, hogy a szexuális zaklatás csak a fiatal, vonzó nőket érinti. Számos nyugat-európai kutatás azonban arról számol be, hogy nem a szépségük alapján válnak szexuális zaklatás áldozataivá. A legérintettebbek az idősebb vagy elvált nők, akik ideiglenes munkaviszonyra kötöttek szerződést, vagy akik férfiak által dominált munkaközegben dolgoznak (pl. a rendőrségen, katonaságon vagy az építőiparban). 

A munkahelyen történő szexuális zaklatás többek közt azért elfogadhatatlan, mert a munkahely egy egyenlőtlen hatalmi viszonyokkal átszőtt nyilvános közeg, ahol más szabályok és elvárások érvényesülnek, mint amikor egy egyenrangú nő és férfi a magánéletben randevúzik. Ugyanis amikor a közös mozi vagy gyertyafényes vacsora után a nő mégis a férfi közeledésének a visszautasítása mellett dönt, nem kockáztatja munkahelyi hírnevét, pozícióját vagy az állását. Mihelyt azonban egy több hatalommal rendelkező személy beosztottjától személyes, az adott munkakörrel nem összefüggő, vagy szexuális jellegű szolgáltatásokat követel, a hatalmával él vissza, és ekkor már szexuális zaklatásról beszélünk. 

Catherine MacKinnon amerikai feminista jogász éppen a hatalom, nem pedig a szex fogalmának a központiságát hangsúlyozta, amikor elsőként próbálta meghatározni a szexuális zaklatás jogi lényegét. MacKinnon 1979-ben A dolgozó nők szexuális bántalmazása c. könyvében arra mutat rá, hogy a munkahelyen történő szexuális zaklatás a nők férfiak által történő korlátozása, vagyis a nemi diszkrimináció egyik formája. E definíció értelmében szexuális zaklatás a nem kívánt fizikai kontaktus, a tolakodó megjegyzések, vagy a szemérmetlen képek kiragasztgatása. A nőt nemcsak egyénként, hanem mint egy kisebb társadalmi hatalommal rendelkező csoport tagját érinti, ezért szükséges a nők jogi védelmét a szexuális zaklatás ellen törvényben biztosítani. 

MacKinnon arra is felhívja a figyelmet, hogy a szexuális zaklatás meghatározásában fontosabb szerepet játszanak a cselekvés következményei, mint maga a cselekvés. A jogi esetek megvizsgálásakor tehát lényegesebb tényező az, hogy a munkahelyen kialakult ellenséges légkör csökkenti a koncentrációképességet és teherbírást, hogy álmatlanságot és depressziót okoz. 

Míg az oly gyakran puritánnak és aszexuálisnak jellemzett Egyesült Államokban a munkahelyen történő szexuális zaklatást az 1972-ben módosított Egyenlő Esélyek Törvényének értelmében elítélik, Szlovákiában még csak megtárgyalásra sem került az ún. antidiszkriminációs törvény, mely elítélte volna nemcsak a nemi és a faji, hanem a vallási, a nemzeti hovatartozáson vagy a szexuális orientáción alapuló diszkriminációt is. Ha valaki netán mégis úgy dönt, hogy tolakodó főnöke ellen bírósági eljárást indít szexuális zaklatás ügyében, csak az Alkotmánybírósághoz fordulhat, és egy hosszú, bonyodalmas és költséges folyamat elé nézhet. Az antidiszkriminációs törvény által kiküszöbölhetővé válnának ezek a bonyodalmak, mert a panaszos ügyével bármelyik bírósághoz fordulhatna. 

Bár a szlovák Alkotmány és néhány nemzetközi egyezmény tartalmazza a hátrányos megkülönböztetés fogalmát, az antidiszkriminációs törvény e jelenség egységes és egyértelmű meghatározását biztosítaná a polgárjog területén, belefoglalva így a szexuális zaklatást is. A mai politikai helyzetet figyelve, amikor a nők abortuszhoz való joga újra veszélyben forog, nehéz lenne megjósolni, mikor kerül terítékre a Parlamentben a munkahelyen történő szexuális zaklatás – az antidiszkriminációs törvény újratárgyalása által vagy mint egy önmagában fontos társadalmi probléma. Azonban ha közös Európát akarunk, komolyan kell venni mind a munkahelyen történő szexuális zaklatást, mind a nemi diszkrimináció más formáit is.