LOADING...

Vissza a tetejére

2023. augusztus 4.

A nők, a művészet és a tudomány… [1. rész]

Szerző:

„A nőknek rendelkezniük kell azzal a szabadsággal, hogy témáikat és eszközeiket maguk válasszák meg.” – Herta Nagl-Docekal  

A női művészet témáját felvetve azt is gondolhatnánk, hogy ez egy könnyebb, könnyedebb, úgynevezett nőies téma – ami a női finomsággal, gyengédséggel, áldozatkészséggel, gondoskodással van kapcsolatban. 

Nem hiszem azonban, hogy bármivel is könnyedebb téma lenne, mint bármilyen aktuális politikai helyzet, hiszen a női művészet elismerésével szorosan összefügg a nők hosszú évszázados harca az egyenjogúságért. 

Általában a 18. századtól számítjuk azt a tudatos törekvést, amely a női nem, a társadalom másik felének elnyomása ellen küzdött és küzd a mai napig. Az évszázadok során persze a harcmodor és az eszközök változnak, és ma már elképzelhetetlen az, hogy Európában egy nőt megégessenek mint boszorkányt. A nők alárendelt szerepe és lehetőségeik változtak ugyan az évszázadok folyamán, de még bőven van mit tenni azért, hogy egyenrangú félként élhessünk a demokratikus társadalmakban. 

A francia forradalom nagy szellemeinek sem volt ínyére, hogy egy nő, Olympe de Gouges, megírta a Női és polgárnői jogok nyilatkozatát, merthogy az Emberi és polgári jogok nyilatkozata csak a férfiak szabadságáról szólt. El is nyerte méltó jutalmát – gillotine alatt végezte. 

Miért nem volt Női Shakespeare? 

Virginia Woolf Saját szoba című esszéjében elképzeli, hogy Shakespeare húga – ugyanolyan tehetséggel megáldva, mint a nagy költő – milyen sorsra jutott volna. Ha bátyja példáját követve tizenhét évesen megszökik otthonról és a londoni színházhoz akar szegődni, teherbe ejti őt a színigazgató, ő pedig bánatában a Temzébe veti magát, s ott fekszik eltemetve valamelyik keresztútnál. 

Az esszé rengeteg, ma is érvényes tanulsággal szolgál, érdekes például elgondolkozni azon, hogy az irodalom névtelen alkotóiról vajon miért gondoljuk, hogy férfiak voltak. A magyar irodalom is ismer néhány ilyen névtelent… 

„Valahányszor az ember arról olvas, hogy egy boszorkányt megmártogattak, vagy egy asszonyt megszállott az ördög, vagy hogy egy javasasszony füveket árul, vagy akár csak egy nagyon jelentős férfiról, akinek volt egy édesanyja, akkor azt hiszem, nyomában van egy elveszett regényírónak, egy elfojtott költőnek, egy néma és dicstelen Jane Austennek vagy Emily Brontënak, aki főbe lőtte magát odakünn a lápon, vagy szomorkodott és szenvedett az országutak körül, tébolyultan a kíntól, amit saját tehetsége mért rá. Valóban, még azt is megkockáztatom, hogy az a Névtelen, aki annyi költeményt szerzett, de nem dalolhatta el soha, gyakran nő volt” 

A már életében is híressé vált, tehetséges írónő, Jane Austen, a 19. századi angol irodalom egyik legnagyobb alakja ilyen sírfeliratot kapott bátyjától: 

JANE AUSTEN,
a néhai GEORGE AUSTEN tiszteletes,
aki ebben a megyében volt steventoni plébános,
legifjabb leánya emlékének adózva.
Ettől az Élettől 1817. július 18-án, 41 évesen
búcsúzott el, hosszas betegség után, melyet
keresztényi türelemmel és reménnyel viselt.
Szívének jó akaratja,
természetének szelídsége, és
rendkívüli szellemi adottságai
becsületére váltak mindazok körében,
akik ismerték őt és gyöngéd ismerőinek
legforróbb szeretetét nyerte el vele.
Gyászuk oly mély, mint ragaszkodásuk volt,
Veszteségük, tudják, soha ki nem pótolható,
de legmélyebb szenvedésükben is vigasztalja
őket az erős, bár alázatos remény, hogy könyörületessége,
áhítatos, buzgó hite és tisztasága méltóvá teszi,
hogy lelkét látván magához vegye
a MEGVÁLTÓ. 

Vajon miért nincs ebben a szövegben egy utalás sem arra, hogy író volt? A kor szellemének nem felelt meg ez a kép, és az utókor előtt sem akarta a család vállalni azt a szégyent, hogy Jane nem csak hogy nem ment férjhez, hanem még regényeket is írt, amelyekben kifigurázta a környezetében megismert embereket. Pont ugyanaz a képmutatás jelenik meg a sírfeliratán, amit a könyveiben leírt. 

Lehet-e igazi művész egy nő? 

Igazi zsenialitásra csak a férfiak képesek – állították évszázadokon keresztül, és a köztudatban ez a vélemény szinte megkövesedett. 

Simone de BeauvoireA második nem című terjedelmes szociológiai esszéjében azt írja: „nem születünk nőnek, azzá válunk“. Biológiai nemünk tehát nem határozza meg a társadalmi szerepünket. A társadalmi elvárásokat szokták viszont természetes nemi szerepekként bemutatni, a legegyszerűbb sztereotípiákat felsorolva: a nő legyen anya, feleség, az ő dolga és felelőssége a család összetartása, a férfi legyen határozott, tartsa el a családját, és ne legyen érzékeny. 

„…a nőt a férfihoz viszonyítva szokás meghatározni és jellemezni, a férfit nem a nőhöz viszonyítva, ő a lényeges, a nő lényegtelen. A férfi a szubjektum, az Abszolútum, a nő a Másik.” (A második nem, 1949) 

Virginia Woolf: A nőknek szükségük lesz évi ötszáz fontra, egy saját szobára és egy zárra az ajtón, ha történeteket vagy költeményeket akarnak írni.” (Saját szoba, 1921 

A nők egészen a 19. század végéig nem járhattak egyetemre, nem látogathatták a nyilvános könyvtárakat, nem fogadhatták őket mesterek tanítványul. A nő dolga a házi munkák ismerete, a férjhez menés és a gyereknevelés volt, saját vagyonnal sem rendelkezhettek. A tudáshoz csak kivételes esetben juthattak, ha olyan főrangú családba születtek, ahol a lehetőségekhez mérten teret kaptak tehetségük kibontakoztatásához. 

Augusta Ada Lovelace angol matematikus, az első számítógép-programozó. 

George Gordon Byron költő és Annabella Milbanke leányaként Londonban született 1815. december 10-én. Szülei két hónappal születése után elváltak, apja örökre elhagyta Angliát, személyesen nem is ismerte őt. Édesanyja tehetséges matematikus volt, ő kezdte lányát oktatni e „nem nőnek való” tudományág alapjaira. Magántanároknál, majd önerőből tanult, később Augustus de Morgan, a londoni egyetem matematikaprofesszora kísérte figyelemmel tanulmányait. 

1833-ban megismerte Charles Babbage matematikust, aki számítógépet tervezett, hogy megkönnyítse a csillagászati, hajózási táblázatok készítését. A gép működési elvét egyedül Ada Byron értette meg, ezért munkakapcsolaton alapuló barátság szövődött köztük. Ada 1843-ban lefordította és jegyzetekkel látta el Luigi Federico Menabrea olasz matematikus és mérnök franciául írott cikkét, amely Babbage analitikus gépével foglalkozott. A tudomány az általa fordított és jegyzetekkel ellátott cikket tekinti az első számítástechnikai publikációnak. Írásait A. A. L. szignóval jelölte, akkoriban egy nő, ráadásul főrangú nő, nem írhatott újságcikket vagy tudományos értekezést. 

1980. december 10-én, a születésnapján az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma elfogadta az új ADA programozási nyelvet, amelyet róla neveztek el. A Microsoft-termékek eredetiségét igazoló hologramon is az ő képe látható, szülőhazájában pedig róla nevezték el a női tudósokat népszerűsítő napot.

 

 

…folytatjuk. 

Előző bejegyzés

Mit jelent partnerként viselkedni?

Következő bejegyzés

Jól működő párkapcsolat (1. rész)

post-rács