Bevezetés

Kevés olyan házassági történet van a magyar irodalomban, amely mind a mai napig érdeklődésre számíthat az olvasók és a kutatók körében is, mint Fráter Erzsébet és Madách Imre házassága. Talán nincs is hozzá hasonló, hiszen az évtizedek, évszázadok folyamán újra és újra elhivatottnak érezte magát valaki arra, hogy kimondja az ítéletet a feleség és a férj felett, sőt az anyós és a Madách-gyerekek fölött is. Ez az ítélet az esetek nagy részében a feleséget marasztalta el, akár csapodár életmódja, akár önpusztító és környezetét is pusztító magatartása miatt, és minden családtag szerencsétlenségét, boldogtalanságát és betegségét ebből vezette le.

Óh, nő, ha te meg bírnál érteni,
Ha volna lelked oly rokon velem,
Minőnek első csókodnál hivém,
(Madách: 1968. 85.)

Lelki és intellektuális társként Madách Imre a kutatások alapján valóban nem számíthatott talán Erzsébetre, de vajon Fráter Erzsébet számíthatott-e Imre megértésére, ami az ő lelki szükségleteit illette?

A feleség hibáztatása után következett az anyós, Madách anyjának negatív szereplőként való bemutatása. A két nő közötti ellentét okozta tehát a házasság tragikus felbomlását, a gyerekek lelki problémáit és betegségeit, valamint Madách lelki szenvedéseit is?

A 19. századi romantikus szemléletet vitte tovább nagyon sokáig az a meggyőződés – és attól tartok, a magyar irodalom oktatásában még mindig jelen van ez a szempont –, hogy Madách a felesége (és anyja) miatt elszenvedett lelki fájdalom segítségével tudta megírni élete fő művét, Az ember tragédiáját. Vagyis a költő csak akkor tud nagyot alkotni, ha szenved – mondja a romantikus költőeszmény. A mű elemzésekor az egyes női szereplőket fel is szokták osztani aszerint, hogy melyiket mintázta Erzsiről, és melyiket anyjáról a költő.

Csupán az utóbbi évtizedekben merült fel komolyan az a szempont (annak ellenére, hogy korábban is voltak képviselői), hogy Madách is egyenértékű szereplője volt a történetnek, tehát ő is ugyanolyan mértékben felelőssé tehető a történtekért, mint a feleség és az anyós. Nem kell tehát a továbbiakban a két nő közötti harc áldozatának tekintenünk, hiszen ennél sokkal bonyolultabb a helyzet.

Madách Imre festménye feleségéről, Fráter Erzsébetről. Madách kastély, Alsósztregova.

„Keresd a nőt?”

Cherchez la femme – idézhetnénk egy francia eredetű, szállóigévé vált mondást, amely több forrás szerint Joseph Fouché, Napóleon belügyminiszterének parancsa volt kopóihoz, vagyis: ha nem találták meg a tettest, keressék meg azt a nőt, aki miatt a bűncselekményt az elkövette. Ez visszavezethető egészen Ádámig és Éváig, az eredendő bűnig, amelyért Éva a felelős, és ezért meg is kapta méltó büntetését rögtön a bibliai történetben, és a többi hosszú évszázad során is.

Madách is Évát ábrázolta szinte minden rossz eredetének… Az élet elől az irodalomhoz menekült, mivel élete problémáit képtelen volt megoldani – szögezhetnénk le egy mondattal, de tudjuk, hogy az élet nem ilyen egyszerű. Vagy mégis?

Igazi zsenialitásra csak a férfiak képesek – állították évszázadokon keresztül. Ma már a géniuszt nem a romantika korának „isten áldotta” vagy „természet adta” tehetségének tartjuk, hanem a társadalmi környezet által is meghatározott ténynek. A 19. században játszódó történetünk idején viszont ez még nem igazán került szóba, annak ellenére, hogy éppen ez a kor volt a feminista mozgalmak kezdete is.

A 19. század Magyarországon a nők közéletbe való kilépésének kezdete volt. A nőnevelés reformjai és a sajtóhoz köthető reformok nagy fordulatot hoztak ezen a területen. A nők társadalmi szerepvállalásáról, a nők képzéséről folyt a vita több sajtóorgánumban is. A század 1850–1860-es éveiben zajlik az írónőség mibenlétéről szóló máig leghatásosabb vita, de vitáztak a házasságról, a válásról, a nőnevelésről is. A társadalmi szerepek nemi alapú szigorú meghatározása, amely szerint a férfi a közélet, a nő pedig a magánélet szférájában találja meg természetes közegét, lassan bomlani kezdett. Ebben a hosszú és rengeteg változást hozó 19. században kell tehát elhelyeznünk a Madách házaspár történetét, és valamilyen, a valósághoz közelítő következtetésre jutnunk.

Több irányból is megközelíthetjük a problémát. Az első maga a házasság mint intézmény léte és az ezzel összefüggő tények: a szerelmi házasság mint olyan nem volt gyakori, a házasságok általában gazdasági megfontolások alapján köttettek. A következő a műveltség: még a társadalmi rétegeken belül is – beleértve az arisztokráciát – nagy különbségekkel találkozunk az egyes családok műveltségi szintje között még akkor is, ha a nők sokkal kisebb lehetőségeit nem vesszük tekintetbe. Mindkét szempontot jelentősen befolyásolja az a tény, hogy a házastársak rendelkeztek-e megfelelő gyakorlati tudással a gazdaság és a háztartás vezetéséhez, és volt-e bármilyen életvezetési tervük a közös jövőt illetően. Valamint, ami mindebből következik és feltételezi egy harmonikus együttélés megvalósítását: volt-e közös jövőképük? A társadalmi elvárások és a saját családjukban megélt szerepek láttán milyen elképzelés élt bennük a házasság működéséről?

Madách Imre és Fráter Erzsébet esetében szinte egyetlen szempont sem érvényesült a felsoroltak közül, és így házasságuk felbomlása, de még inkább kapcsolatuk kudarca szinte elkerülhetetlennek látszott. Van azonban egy szempont, amelyről azt szokták mondani, hogy minden akadályt legyőz, ez pedig a szerelem, amely minden kétséget kizárólag ott lobogott bennük.

Fráter Erzsébet egyetlen fennmaradt fényképe a Nagyváradon töltött első években készült.

Még mindig a nőről, „különösen esztétikai szempontból”

A kutatások, a korabeli visszaemlékezők és ezek alapján az irodalmi művek, vonatkozások is gyakran említenek egy Fráter Erzsébetnek tulajdonított mondás: „Én vagyok Éva. Imre nélkülem nem írta volna meg Az ember tragédiáját!”

Hogy mit is gondolt Imre Éváról, vagyis az örök nőről (minden nőről vagy csak Erzsiről?), sokan elemezték a Tragédia szövegein keresztül. Itt erre most nem térnék ki, inkább egy másik, elhíresült szövegéről szeretnék néhány szót szólni, mégpedig az akadémiai székfoglaló beszédéről, amelynek címe: „A nőről, különösen esztétikai szempontból” (Madách 1958.). Madách több oldalon nyújt áttekintést a világ egyes vallásainak és országainak nőképéről, évezredekre visszamenőleg. Egy esszenciális nőképet fogalmaz meg, amely biológiai szempontból határozza meg a férfi és a nő szerepét. Hogy mennyire elavult és sértő volt már saját korában is a nőkre nézve ez a felfogás, azt az is jelzi, hogy a hagyomány szerint Veres Pálné Beniczky Hermin e székfoglaló nőellenessége miatt határozta el, hogy röpiratot tesz közzé a nőképzés fontosságáról. A nógrádi alispán feleségeként „földije volt” Madáchnak, akivel vitákba is keveredett annak elavult nézetei miatt. Szontágh Gusztáv filozófussal és később Mikszáth Kálmánnal is baráti kapcsolatban állt. Veres Pálné nevéhez fűződik a Nőképző Egyesület megalakulása 1868-ban és az első magyar felsőbb leányiskola megnyitása is, miután a 9000 nő aláírásával nyomatékosított kérvényt Eötvös József oktatásügyi miniszter elutasította. (Fábri 1996. 156.) Mikszáth Kálmán az elutasítás indokairól később így írt: „…inkább a népet kell emelni bizonyos nívóra, a parasztasszony tudjon inkább harisnyát kötni, mint az úriasszony – filozofálni.” (Mikszáth 1895. 249-251)

Fráter Erzsébet gyermekkoráról és neveltetéséről nagyon kevés információ maradt fenn. Az eddig feltárt információk alapján Andor Csaba közölt hosszabb életrajzot róla a Fráter Erzsébet emlékezete című kötetben, amely az 1995-ben és 1996-ban megrendezett Madách Szimpóziumok anyagait tartalmazza. Az alábbiakban ennek alapján foglalom össze a főszereplőnk életét. (Andor 1996. 6-15.)

Fráter Erzsébet 1827. július 20-án született Csécsén, Fráter József és sarudi Battik Luca házasságából. Apja bihari birtokát elzálogosította, ezért éltek a nógrádi Csécsén, fivére, a gyermektelen házasságban élő Fráter Pál közelében. Gyermekkorát a legnagyobb valószínűség szerint Nógrádban töltötte egészen 1841-ig. Édesanyja valószínűleg még Erzsébet házasságkötése előtt meghalt, de erről sajnos nem maradt fenn pontos adat. Mivel a Fráter családnak a Bihar vármegyei Cséhteleken voltak birtokaik, ennek nyomán bihari lányként emlegették sok írásban.

A fiatal lány korabeli értékelése sokban hasonlít ahhoz, amit Szendrei Júliával kapcsolatban ki szoktak emelni Petőfivel való kapcsolatát elemezve, mégpedig, hogy rendkívüli volt, szenvedélyes, szeszélyesen játszik a költő érzelmeivel, okos, merész – egy szerelmes fiatal lány jellemzése, amely bármely korban megállná a helyét. Erzsébetnek később gyakran felrótt műveletlenségét sem támasztja alá az alábbi jellemzés: „A kor színvonalán álló leányos műveltsége volt, ismerte a nemzeti ébredés költőit, otthon volt a folyó irodalomban, olvasgatta a Honderű-t, s az akkoriban felszínen lévő lapokat; egyáltalán típusa volt a negyvenes évek lelkes honleányának.” (Palágyi 2000. 16.)

„Látnom téged, s szeretnem egy volt.” (Andor, Madách 1995. 51.) – írta Madách, aki valószínűleg már korábban is találkozott Erzsébettel, mivel nyolcadfokú unokatestvérek voltak, de az 1843-as bálban látta meg őt 16 éves ragyogó fiatal lányként, és rögtön beleszeretett. A találkozást nemsokára leánykérés követte. A lány igent mondott Madáchnak, de leveleiből azt tudjuk meg, hogy volt egy feltétele is: ne kelljen soha a sztregovai kastélyban anyósával élnie. Ezt Imre megígérte neki.

A házasságkötés a menyasszony 18. születésnapján a csécsei katolikus templomban, 1845. július 20-án volt. A fiatalok Csesztvére költöztek, és a következő év nyarán megszületett első gyermekük, aki még aznap meghalt. Másfél évvel később, 1848. január 1-én született második gyermekük, Aladár, utána 1851 júniusában Jolán. A házaspár életéről ebből az időszakból gyakorlatilag nem rendelkezünk adatokkal, sem visszaemlékezésekkel. A kortársak vélt visszaemlékezései és az utókor mégis hajlamos volt belelátni olyan eseményeket és történéseket, amelyeket tényként dolgoztak fel és adtak közre.

Fráter Erzsébet síremléke, amely a váradolaszi temetőben állt.

„Örökre és végkép…”

1852-ben egy augusztusi estén berontanak a családhoz, és elhurcolják Imrét, mert állítólag szökött honvédeket bújtatott és fegyvereket rejtegetett a birtokán. Fráter Erzsébet ezt óriási sokként érte meg, mert ő semmit sem tudott erről, és hirtelen, harmadik gyermekével terhesen, egyedül maradt. Ekkor érezhette először, hogy a férje cserbenhagyta, nem volt őszinte hozzá.

A gyermek születésekor senki nem volt mellette. Anyósa nem küldött elég pénzt neki, még ruhára és gyerekei élelmezésére sem volt pénze. A gyerekek bárányhimlősek lettek, anyjuk is elkapta tőlük. Közben azt híresztelték róla, hogy magányában megcsalta a férjét. Lelki egyensúlya ekkor megingott, elképzelhető, hogy szülés utáni depresszióban is szenvedhetett.

A férj arra számított, hogy felesége támasza lesz majd az édesanyjának. Ezzel szemben a feleség éppen anyósa hathatósabb támogatását remélte férje fogsága idején. (Andor 1996. 9-15.)

Imre hazatérése után titkos egyezség jött létre a Madáchok között: Imréé a kastély, öccséé a csesztvei kúria. Erzsébet kérését semmibe véve beköltöznek a kastélyba. Fráter Erzsébet teljes joggal érezhette úgy, hogy kijátszották, rászedték őt. Nem is az a csodálatos tehát, hogy Madách magával vitte hitvesét szülőfalujába, inkább az, hogy a feleség a történtek után még vele ment. A még mindig csak 27 éves, háromgyerekes asszony legalább annyira kényszerhelyzetben volt, mint a férje: apja és öccse Cséhtelken éppen csak tengődtek, Fráter József még sokkal rosszabb gazdálkodónak bizonyult, mint Madách Imre. Egyetlen út maradt tehát a házaspár előtt: a lehető legrosszabb út, az, amely Alsósztregovára vezetett.

A szabadságharc utáni időszakban a Madách család helyzete sem gazdaságilag, sem politikailag nem volt rózsás. Az 1854-es losonci megyebálba Fráter Erzsébet mindenáron el szeretett volna menni. A sok megpróbáltatás után érthető, hogy egy kis kikapcsolódásra vágyott, hiszen évek óta nem volt társaságban, és az a ragyogó, szórakoztató lány, aki Madách alig 10 évvel azelőtt megismert, és éppen e tulajdonságaival varázsolta őt el, valóban megérdemelt volna egy „szabad estét”, amikor nem a gyerekeivel, nem az anyósával és nem a négy fal között tölti az időt. Madách lehetséges, hogy azért nem akart Losoncra menni, mert az ő letartóztatása ügyében a bírósági ítélet még nem született meg, és tudta, hogy nagyon szoros rendőri megfigyelés alatt tartják. A bálba Fráter Erzsébet végül a család ismerőse, Meskó Miklós kíséretében ment el, a losonci úri közönség pedig rendkívüli módon megbotránkozott, hiszen vétett a kor szokása ellen. A bál februárban volt, és augusztusban már váltak. „Válásegyezséget” kötöttek, hiszen a katolikus vallás szerint a vallás lehetetlen volt. Erzsébet miután aláírta, érvényteleníteni akarta, de későn ért a közjegyzőhöz. Utána könyörgő levelet írt anyósának, hogy anyaként értse meg őt, és kaphassa vissza gyermekeit, de sohasem kapott választ. Erzsébet évi nyolcszáz pengő tartásdíjat kapott, és az apjához költözött Cséhtelekre. Aladár és Borbála Majthényi Annával maradt a kastélyban, az anya csak Jolánt nevelhette annak 10 éves koráig. Nagyváradon élt kislányával, akiért a megegyezés szerint 1862-ben Imre elutazott és visszavitte Alsósztregovára. Az édesanya másik két gyermekét soha többé nem láthatta. Amikor évekkel később meg akarta őket látogatni, az anyósa nem engedte be őt a kastélyba.

A tartásdíjat késve, alig-alig kapta meg, és a pénzt nem tudta beosztani. Mániákus depressziója fokozatosan elhatalmasodott rajta. Miután lakásából kitették, rokonai is csak egy időre fogadták be, mert nem tudott már senkihez alkalmazkodni, betegsége miatt elviselhetetlen volt. Az elmebajhoz alkoholizmus is társult, epilepsziás rohamok, tévképzetek gyötörték, céltalanul bolyongott az utcákon, végül már rongyosan. Az utolsó évben egy rokona fogadta be. Több mint tíz évvel élte túl Madách Imrét. A mezőn bolyongott, míg egy távoli rokona kórházba nem vitette, ahol 1875-ben halt meg.

A gyerekek életét a szülők vélt vagy valós hibái alapján értékelték. Aladár spiritiszta tevékenységét, Borbála pszichiátriai kezelését Erzsébet örökletes tulajdonságaiból vonták le. Néhányan viszont kiemelik, hogy éppen az az egy gyermek élt normális életet, akit Erzsébet nevelt 10 éves koráig, mégpedig Jolán, aki pozitívan emlékezett vissza édesanyjára: „Szüleim szerették egymást. Ellentétes természetük ellenére sem lett volna válás a vége, ha nagyanyám, néhai Majthényi Anna nem lett volna olyan egyéniség és olyan természetű.”. Nem úgy Aladár, aki apja halála után az anyagi támogatást is megvonta tőle, és végül leveleire sem válaszolt. Későbbi nyilatkozataiban viszont sohasem vádolta anyját. Aladár jogot végzett, spiritiszta lett, de ő gondozta apja örökségét. Borbála felnőtt korára a feljegyzések szerint megőrült, végül zárt intézetbe került, és ott is halt meg.

Majthényi Anna 96 éves koráig, 1885-ig élt, túlélte fiát és menyét is. Amikor kedvenc unokája, Aladár, akit ő nevelt, rangon alul nősült, felesége gyermekét pedig nevére vette, Majthényi Anna elköltözött Alsósztregováról, és soha többé nem tette oda be a lábát.

Tempfli József megyéspüspök 1982-ben kimentette és a váradolaszi plébánia templom kriptájába helyezte végső nyugalomra Fráter Erzsébet földi maradványait. „mindkét sírt kihantoltattam és Fráter Erzsébet kishúga (szintén Fráter Erzsébet) sírjában alig találtam valamit, mivel korán elhunyt. (…) Fráter Erzsébet hamvait ezen fenti meggondolások alapján exhumáltam és helyeztem el a nagyváradi „Barátok temploma” (Váradolaszi) kriptájában. Rehabilitálni óhajtottam a „feslett életű” megbélyegző szemléletből. S gondolom, ez sikerült is azzal, hogy nő, protestáns és életrajzírói többsége szerint feslett élete ellenére egy római katolikus templom kriptájába mentettem földi maradványait, hol Ady szavaival élve szent böjtű kámzsás barátok szép árnyéka veszi körül.” (Temfli 199. 4.)

folytatjuk… (folytatás ITT)