Karen O’Brien társadalomföldrajz-tudós az éghajlatról beszél a Spolka interjújában

Képes az ember a változásra? Hozzájárulhat egy ember a klímaválság hatásainak enyhítéséhez? Tudatában vannak az emberek az átalakuláshoz való hozzájárulásuk jelentőségeivel? Hozzájárulhat a tudomány a kollektív változás és egy szebb jövő képéhez? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik Karen O’Brien.

Ön a környezeti változásokkal és az emberek alkalmazkodóképességével foglalkozik. Mi a véleménye az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról?

Az alkalmazkodás fontos, viszont sokszor technikai megoldásokat értünk alatta, amelyek csökkentik az éghajlatváltozás hatását. Ennél azonban többre van szükségünk ahhoz, hogy csökkentsük sebezhetőségünket és kockázatainkat. Ahhoz, hogy mozgósítsuk a társadalmat és a politikai vezetést, el kell ismernünk, hogy képesek vagyunk változásokat elérni. Beleértve a gazdasági, társadalmi és politikai kérdéseket is. Régi és új ismereteink összekapcsolásával lehetővé tesszük a fenntarthatóság felé történő tudatos átalakulást. Munkám nagy része az átalakulások egészének szemléletére összpontosít. Ahelyett, hogy csak az átalakulás szükségességéről beszélünk, konkrét stratégiákra és intézkedésekre is szükség van. Tovább kell lépnünk, nem tekinthetünk magunkra csupán a probléma forrásaként. A megoldás is mi vagyunk. A témát többféle szempontból vizsgálom, tetőtől talpig el kell merülnünk benne. Szükségünk van például a művészetre, amely segít egy másfajta jövőkép elképzelésében.

Nézzük meg közelebbről ezeket a szempontokat. Milyen témákról van szó?

Foglalkoztat, hogy a paradigmák vagy gondolkodási minták hogyan befolyásolják azt, ahogyan a problémákat érzékeljük és ahogyan a megoldásokat látjuk. Foglalkoztam a kvantum-társadalomtudomány feltörekvő és kevésbé ismert irodalmával, amelyben a kutatók a kvantumfizika metaforáit, módszereit és lényegét használják a társadalmi változások megértéséhez. Elgondolkodtam rajta, hogy mit is jelent ez az éghajlatváltozás szempontjából. Az utóbbi években az egyik szívügyem a You Matter More Than You Think (Többet érsz, mint gondolnád) könyvhöz kapcsolódott. Azt vizsgálom benne, hogyan gondolkodhatunk magunkról másképp, mint különálló egyének egy determinisztikus és redukcionista világban. Hogyan láthatunk magunkban többet. Hogyan tekinthetünk magunkra összekapcsolt csoportok részeként, akik képesek a társadalmi változásokra. Alexander Wendt politológus az embereket sétáló hullámfüggvényekként jellemzi. Elmondása szerint úgy gondolhatunk magunkra, mint részecskék és hullámok elegyére, akik a nyelv és a jelentés révén kapcsolódnak egymáshoz. Karen Barad a feminista filozófia és a fizika területéről származó Meeting the Universe Halfway (Találkozás az univerzum közepén) c. könyve, amely nagy hatást gyakorolt Európára, kihangsúlyozza, hogy nemcsak az emberekkel, de a természettel való kapcsolatunk terén is mennyire fontos a belső cselekedet. A lényeg az, hogy a tetteink mindig számítanak, és ezzel a felelősség is együtt jár.

Az ún. új materializmusról beszélünk, vagyis az anyag, az anyagi világ és az ember természet részeként való felfogásáról. Hogyan kapcsolja össze az anyagi világ szemléletét az emberi tevékenységgel az éghajlati átalakulás összefüggésében? Meg tudja változtatni az ember azt a fajta hozzáállást, amellyel elkülönül a természettől?

Gyakran kérdezik tőlem, hogy teljesíthető-e az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás. Sokan csalódottak, úgy hiszik, hogy nem vagyunk rá képesek, vagy már túl késő, és a klímaválság mindent tönkretesz. De nem arról van szó, hogy át tudunk-e alakulni. Hanem arról, hogyan alakítjuk át magunkat – egyénileg és kollektíven. Ha az összefonódás, a bizonytalanság, a komplementaritás, a szuperpozíciók és a kvantumfizika által kiemelt egyéb fogalmak titokzatos világában élünk, fel kell tennünk a kérdést: Mi a feladatunk? Hogyan alakíthatunk ki mintákat, amelyek pozitívan befolyásolják a mindenséget?

Hogyan vezet ez gyakorlati következményekhez a mindennapi életben?

Ha például nem hiszünk abban, hogy sikerül teljesíteni a Párizsi Megállapodást, és három vagy négy fokkal melegebb jövő vár ránk, akkor ennek hitében fogunk élni.
Ez pedig ilyen jövő elérésére irányuló város- és politikai rendszereket fog eredményezni. Ha azonban elhisszük, hogy képesek vagyunk rá, együtt dolgozhatunk a megújuló energiaforrásokon, a megújuló mezőgazdaságon és az igazságos szociálpolitikán. Ezzel a tudomány felelőssége is összefügg – narratívái és eredményei csakugyan befolyásolják tetteinket.

Az emberi dimenziót és a kollektív fellépés lehetőségét nem veszik kellőképpen figyelembe a döntéshozatali modellekben. Az olyan emberek tevékenységei, mint Greta Thunberg, vagy az egyéni áttérés a növényi alapú étrendre – ezek az intézkedések valóban megváltoztathatják a játékszabályokat. A hiedelmek és értékek cselekvésekkel való összekapcsolása megváltoztathatja a rendszert. Az embereket és a természetet különálló vagy összefonódó entitásoknak tekintjük? Hasonneműnek és sokszínűnek érzékelünk más embereket, vagy különbözőnek és másnak? Hogyan befolyásolja ez azt, ahogyan a kapcsolatok és rendszerek megváltoztatását támogatjuk?

És hogyan lehet mindezt megérteni és alkalmazni a gyakorlatban?

A változás támogatása a szabad akarattól és tudatosságtól függ, beleértve a társadalmi tudatosságot vagy annak felismerését, hogy kapcsolatban állunk. Azért beszélek a tudatosságról is, mert ez kimaradt a Föld rendszerének modellezésére használt egyenletekből. Szó van a légkörről, a bioszféráról, a hidroszféráról, a krioszféráról és így tovább, de nem beszélünk a nooszféráról, azaz közös gondolkodásunkról, különösen a bioszférával és a természettel kapcsolatban. Nem csak rokonai vagyunk a természetnek. Mi vagyunk a természet. Vízből, ásványi anyagokból, baktériumokból és most már műanyagból is vagyunk. Hogyan cselekedhetünk tehát annak megértése alapján, hogy nem vagyunk elválasztva a természettől?

Ahelyett, hogy előreugornánk az időben 2030-ra vagy 2050-re és várnánk, most kell cselekednünk. A jövő tervezésére és figyelembevételére kell összepontosítanunk minden tevékenységünkben. Ma már sok nagyszerű példa létezik világszerte. Az egyik az Oslo városában bekövetkezett változás, amellyel az elmúlt években az emberek kezdeményezésére praktikusabbá tették a várost a kerékpárosok és a gyalogosok számára, és kevésbé praktikussá az autók számára. Ez a fenntarthatóság gyakorlata itt és most.

Mit jelent önnek, hogy az emberek képesek cselekedni és aktívvá válni?

Az emberek cselekvőképessége (ang. agency) egy olyan kifejezés, ami különböző nyelveken más és más jelentéssel bír. Én ezt úgy képzelem el, mint a társadalom és a világ befolyásolásának képességét. Akár magánszemélyként, az akadémiai közösség részeseként, a cCHANGE közös változást megcélzó platformjának részeseként vagy a nemzetközi diskurzus részeseként – különböző befolyási övezeteim vannak. És ez mindenkire érvényes. Még ha kis országokban élünk is, mint amilyen Norvégia vagy Szlovákia, tudatosítanunk kell, hogy az egész rajtunk áll és befolyásunk van rá.

Hogyan próbálja meg átültetni kutatásait a gyakorlatba?

A tanítás részeként olyan feladatot adok a diákjaimnak, amiben egy apró változást visznek az életükbe harminc napon keresztül, és erre a folyamatra reflektálnak. Ez egy olyan dolog kell hogy legyen, ami kihívást jelent számukra. Kiválasztanak egy változást, amit végre szeretnének hajtani és elkötelezik magukat mellette. Például lemondanak a húsról, gyalog mennek munkába vagy elkerülik a műanyag használatát. Az ökológiai gondolkodású emberek számára, akiknek már van ebben gyakorlatuk, sokszor kihívást jelent napi egy órára lelassítani, pihenni vagy sétálni egyet a természetben. Nem számít, milyen kihívásról van szó, a lényeg, hogy a változás három, egymást kölcsönösen befolyásoló szférához kapcsolódik: a gyakorlathoz, a politikához és a személyhez. Ez segít abban, hogy a változást a társadalom és a rendszerek szemszögéből lássuk. És ez gyakran megkérdőjelezi a változással kapcsolatos eddigi elképzeléseket. Társadalomként hajlamosak vagyunk elakadni és a szokásos ütemben élni. Nem arról van szó, hogy más dolgokat kell csinálnunk, hanem hogy ugyanazokat a dolgokat csináljuk másképp. Tehát figyelmet kell szentelnünk tevékenységünk minőségének és azon képességünknek, hogy mélyebb beszélgetéseket tudjunk folytatni a számunkra fontos dolgokról és azoknak miértjéről.

Számos női kutatót, szakértőt és akadémikust említett. Ön szerint a nőknek különleges szerepük van az átalakulással kapcsolatos kérdésekben?

Sok női társadalomtudományi hallgatónk van, és a cCHANGE is kizárólag nőkből áll. Jelentősen több nő érdeklődik a fenntarthatóságot célzó transzformációs vezetés iránt. Vajon véletlen egybeesés? Talán mi vagyunk azok, akik a legjobban törődünk egy más fajta világ létrehozásával.

Karen O’Brien Németországból származik, az USA-ban nőtt fel, Norvégiában, Oslóban él és tart előadásokat. Társadalomföldrajz-tudós interdiszciplináris háttérrel, amely magában foglalja a környezeti tanulmányokat és a nemzetközi kapcsolatokat. 1988 óta foglalkozik a klímaváltozással és a környezetvédelmi kérdésekkel. Tagja a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platformnak (Intergovernmental Science-Policy Platform on Biodiversity and Ecosystem Services – IPBES). Társalapítója a cCHANGE szervezetnek, amely arra összpontosít, hogy bevonja a társadalmat a változó éghajlati körülmények közötti átalakulásba, és transzformációs vezetői programokat vezessen a fenntarthatóság érdekében.
A Spolka munkaközösség az építészet és a szociológia területének szakértői csoportja. Céljuk, hogy bevonják a nyilvánosságot az innovatív várostervezésbe.

Forrás: ITT