A férfi önismeret

Victor J. Seidler angol filozófus Az önismeret újrafelfedezésének útjai című könyve több szempontból vizsgálja a férfi lét fogalmát. A nők társadalmi szerepének növekedésével válságba került a férfiak önértékelése. A nők a feminizmus eszméin keresztül egyre pontosabban határozzák meg igényeiket, helyüket és szerepüket a világban, a férfiak velük ellentétben azonban veszélyesnek érzik szerepük és létezésük értelmének újra-, vagyis tulajdonképpen megfogalmazását.

Bár a férfiak kifejlett önazonossági érzéssel rendelkeznek a közéleti dolgok tekintetében, ez gyakran a személyesebb énjük rovására megy. Oly mértékben azonosulnak munkában kitűzött céljaikkal, hogy gyakran teljesen vakok emocionális szükségleteikkel szemben. A feminizmus határozottan kimondja a módszereket, amelyek következtében a nők a közéletben nem láthatóak, de szinte senki sem kutatja azt, hogyan látják saját magukat a férfiak. Éppen ezért a férfiak folyamatosan másokra hárítják saját problémáikat.

Azzal az érzéssel nőttek fel, hogy személyes szükségleteik bevallása egyúttal gyengeségük bevallása is. Szükségleteikről beszélni elképzelhetetlen számukra, mert valami fájdalmasat érint, mégpedig azt, hogy mennyire nem szoktak hozzá érzelmi szükségleteik kielégítéséhez. Mivel nem szentelnek időt és teret saját maguknak, kapcsolataik felületesek. Gyakran aktívak a közéletben vagy a munkahelyen, de passzívak, sőt infantilisek a párkapcsolatokban. Ennek oka, hogy férfiként megtanulták elnyomni szükségleteiket és függőségüket, melyeknek a közéletben nincs szerepük. Résen vannak, félnek, nehogy elárulják magukat azzal, hogy kifejezik az érzéseiket. Inkább az érzelmi életük felett érzett hamis uralkodás érzése a sajátjuk, amikor azt hiszik, hogy mindennel megbirkóznak akaraterejük segítségével. Gyakran depresszióba esnek, mert megtanulták automatikusan elnyomni a rossz és kellemetlen érzéseiket. Hogy ne kelljen saját magukkal foglalkozniuk, gyakran elnyomják partnernőik megnyilvánulásait. Férfiként megtanultak a jövőben élni, mert terveik megvalósítására összpontosítanak. Személyes tapasztalataikkal nem tudnak azonosulni, mert csak az elért sikerek és eredmények számítanak. Ez gyakran azt jelenti, hogy a kapcsolatban passzívak, készek megfelelni partnerük elvárásainak anélkül, hogy tudnák, ők mit akarnak. Ez a passzivitás azonban azt jelenti, hogy kevéssé vesznek részt a kapcsolat személyes és szexuális részében.

Ez a folyamat olyan automatikus, hogy észre se veszik, mennyire zárkózottak és megközelíthetetlenek. Ha érzelmi konfliktusra kerül sor, gyakran teljesen bezárulnak. Ritkán ismerik el saját problémáikat, mert ez azt jelentené, hogy az a vád éri őket, nem igazi férfiak. Gyakran azzal az érzéssel húzódnak vissza, hogy nincs kiút, remélve, hogy partnerül túlteszi magát ezen.

A férfiasság fogalmát a munkában elért teljesítménnyel azonosítják. A férfi önazonosságtudat, a büszkeség és a méltóság forrása a munka volt, tehát munka nélkül mintha a férfi megszűnne létezni. Ha elveszti a munkáját, önmagát veszíti el. A nőkre ez nem vonatkozik, mert a családhoz való viszonyban helyük sokkal láthatóbb.

Mivel előszeretettel alulértékelik érzelmi szükségleteiket, nehezen tudnak reagálni mások szükségleteire. Minél figyelmesebbek lesznek saját maguk iránt, annál nyitottabbá válnak partnerük iránt is. Azzal, hogy bevallják, hogy kedvesek akarnak lenni, és szükségük van partnerük érintésére, semmit se veszítenek férfiasságukból. Gyakran beszélnek arról, milyen fontos számukra a feleségük és a gyermekeik, nehezen válhatnának azonban kulcsszereplőkké életükben, mivel szakmai életük szervezéséhez szükséges csupán ez a kijelentés. S mivel olyan kevés az érzékük saját igényeikkel szemben, másokéival szemben gyakran érzéketlenek és durvák.

Részben ez az oka annak, miért tartják a nőket érthetetlennek. S nem értik, hogyan válhat a hagyományos férfiasság „önkényuralommá”, s hogyan teszi tönkre jelenlegi és jövőbeni kapcsolataikat.

Partnerüktől való függőségüket gyakran nem tudatosítják, mert gyengeségnek tartják. Ezért hagyják őket gyakran cserben. Nem tudatosítják a másik fontosságát és azt sem, hogy tudomására kellene hozniuk, mennyire szükségük van rá és szeretik őt.

Az első lépés saját szükségleteik meghatározása, de ez nem történhet az akarat erejével, ahogyan munkájukban hozzászoktak. Ennek feltétele azonosulni személyes problémáikkal, és felelősséget vállalni értük.