• Női helyzet - Az egyenrangúságról

    Hol van a lányok helye az iskolában?

    Mint ahogy azt mindannyian tudjuk, létezik állami alaptanterv, amely meghatározza, mi az, amit a tanulóknak az egyes képzési szinteken – az alapiskola alsó és felső tagozatán, a gimnáziumban és a különféle többi középiskolában el kell sajátítaniuk. Ez az alaptanterv évfolyamokra lebontva írja elő azt a tananyagot és azokat a módszereket, amelyekkel a tanár az órán dolgozik. Természetesen a tananyag és a módszer is bizonyos százalékban variábilis, mégis van egy olyan alap, ami elvárásként jelenik meg, hiszen enélkül hogyan is tudnánk megállapítani, hogy az adott tanuló az adott évfolyamból továbbléphet-e a következőbe, vagyis rendelkezik-e azzal a tudásszinttel, amely a következő évfolyamba lépéshez szükséges. Mindannyiunk végigjárta különböző oktatási intézmények különféle szintjeit, van tehát saját tapasztalata a tanításról, a tanári hozzáállásról, a módszerekről. És mindünknek van negatív…

  • KönyvBarátnők

    Hol vannak a lányok a tantervben?

    Nyár, ikrek, rejtélyek… Bolgár Kati írása

    Tavaly, amikor a Havas ikrek történetét befejeztem, úgy gondoltam, ez csak egy kis kitérő volt az ifjúsági regény műfajába, az én világom a női regény. Ezt akartam hinni, hisz biztosan jobban értek a női lélek rejtelmeihez, mint a kiskamaszos családok mindennapjaihoz. Aztán kiderült, ebben is tévedtem. Na, nem én magam jöttem erre rá, hanem az olvasók visszajelzései döbbentettek rá. Persze, a saját diákjaim biztosan elfogultak, a kollégáim gyerekei is elfogultak… de teljesen ismeretlenek is gratuláltak, s szinte követelték, írjak még ifjúsági regényt. (Részlet a Kincsesnaplóból, aminek a folytatása hamarosan következik) Több nagyszünetes folyosói ügyelet telt el azzal, hogy a hetedikesek szó szerint kedvesen „nyaggattak”, mindenképpen legyen folytatás. Néhány nappal ezelőtt…

  • KönyvBarátnők

    Ajándékkönyv lányoknak!

    Kevesen tudják, de a lányok hosszú évtizedek óta jobb eredményeket érnek el az iskolai tanulmányaik során, mint a fiúk. Hogy lehet ez? Hiszen az iskolarendszer, a tanítási módszer, a tanterv, a tananyag, az egész komplex rendszer a fiú tanulókra épült a kezdetektől. Tudjuk jól, hogy a lányok egészen a 19. századig a nem igazán járhattak iskolába, felsőbb fokú tanulmányokat pedig csak a 19. század végétől végezhettek, akkor sem tömegesen, mert csak kevesen engedhették meg maguknak, és csak kiváló eredménnyel vették fel őket, sokkal szigorúbb elbírálásban részesültek, mint a fiúk. És csak bizonyos szakokat nyitottak meg előttük, elsőnek a tanítóképzőt. Miután onnan kikerültek, kezdődött a nehéz kenyérkereset, először csak lányiskolákban alkalmaztak…

  • Események

    Önazonosság Gombaszögön

    Gombaszög 2016 – az idén az önazonosság jegyében. Merthogy a Gombaszögi Nyári Tábor Gombaszögön volt, a Phoenix Polgári Társulás pedig egy nehéz év után nevéhez híven újraéledt „poraiból” az idén is, és a rengeteg szervezési bonyodalom után minden tervezett programunk megvalósult, sőt még „meg is mentettünk”  két másik programot a táborban. Hogy hogyan is történt mindez? Képriportunkkal aláfestve bemutatjuk. Gombaszög 2016 A színpadon balról jobbra: Bolemant Lilla, Szapu Marianna, Simona Petrík, Eibner Zsuzsanna, Bott Domonkos Lívia, Rácz Vince és a gyerek a munkahelyen ezúttal Rácz Róza, aki  “segítette” a moderátor munkáját. Gyerek a parlamentben, anya a munkapiacon – kérdések és válaszok egy tartalmas beszélgetésben. Amiben egyetértettünk: az anya döntse el,…

  • Események

    Gyerek a munkahelyen?

    Beszélgetés a nők munkapiaci helyzetéről A péntek esti gombaszögi beszélgetés résztvevői: SimonaPetrík, Parlamenti képviselő, Szapu Marianna dékán, a pozsonyi Genderkutató Központ vezetője, Bott Domonkos Lívia, közgazdász, a MinorityKids projekt vezetője (Phoenix PT), Bolemant Lilla a Phoenix PT elnöke Simona Petrík csak húsz percre szeretett volna bemenni a munkahelyére, a szlovák parlamentbe féléves gyermekével a karján, de váratlan akadályba ütközött: a gyermek nem alkalmazott, nem mehet be! Hogy is van ez az anyák és az anyaság támogatásával? A nőknek ódákat zengenek az anyaság szentségéről, de amikor ezt a nyilvánosság előtt is vállalják, az elítélendő? Ki mondhatja meg, hogy mi a jó az anyának és a gyermekének? Bemutatjuk legújabb projektünket, a Minority Kids…

  • KönyvBarátnők

    Ajándékkönyv lányoknak!

    Kevesen tudják, de a lányok hosszú évtizedek óta jobb eredményeket érnek el az iskolai tanulmányaik során, mint a fiúk. Hogy lehet ez? Hiszen az iskolarendszer, a tanítási módszer, a tanterv, a tananyag, az egész komplex rendszer a fiú tanulókra épült a kezdetektől. Tudjuk jól, hogy a lányok egészen a 19. századig a nem igazán járhattak iskolába, felsőbb fokú tanulmányokat pedig csak a 19. század végétől végezhettek, akkor sem tömegesen, mert csak kevesen engedhették meg maguknak, és csak kiváló eredménnyel vették fel őket, sokkal szigorúbb elbírálásban részesültek, mint a fiúk. És csak bizonyos szakokat nyitottak meg előttük, elsőnek a tanítóképzőt. Miután onnan kikerültek, kezdődött a nehéz kenyérkereset, először csak lányiskolákban alkalmaztak…

  • Női helyzet - Az egyenrangúságról

    Genderérzékeny oktatás – a tudás sokszínűsége

    A gyerekek, lányok és fiúk látszólag egyenrangú emberekként látogatják iskoláinkat. Ha közelebbről megnézzük azonban az oktatási folyamat egyes jellemzőit, a pedagógusok és a diákok attitűdjét és eredményeit, több olyan eltérésre is rámutathatunk, amelyek a nők és a férfiak társadalmi szerepeinek eltéréseiből adódnak. Egy többévszázados, kulturális hagyományok által létrehozott jelentésrendszer határozza meg a nőiség és a férfiség fogalmát, amely sztereotip normaként működik, és meghatározó módon jelen van a társadalmi élet minden területén, így az oktatásban is. A nőiség és a férfiség leegyszerűsített, idealizált normái szerint a férfiak a világ aktív formálói, a nők pedig a passzív elfogadók. Ez a felfogás mindkét nemet megakadályozza abban, hogy egyéni elképzelései szerint, korlátok nélkül, szabadon, a társadalom előítéleteitől nem tartva valósíthassa meg önmagát, választhassa meg életútját. A Phoenix Polgári Társulás Egyenlő…

  • Események

    Tavaszi Gender Studies Nyitrán

    A sikeres tavalyi év után ismét indul genderkurzus a nyitrai egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán magyar nyelven neves hazai és magyarországi szakemberek részvételével. A kurzus a kar minden hallgatója számára elérhető, felvehetik az órarendjükbe kredites tantárgyként. Mik is azok a nemi sztereotípiák, mit jelent az esélyegyenlőség fogalma, a nemi szocializáció, és mit jelent maga a gender szó? Ezek azok a kérdések, amelyek az átlagembert is izgatják, és megpróbál róluk valamilyen véleményt kialakítani, gyakran anélkül, hogy alaposan utánanézne a dolgoknak. A nyitrai egyetemistáknak alkalmuk nyílik egy tantárgyon belül megismerkedni az alapfogalmakkal, és azokkal a nők és férfiak helyzetével foglalkozó témákkal, amelyek a gender studies témakörébe tartoznak. Mint például a nők reprodukciós jogai…

  • Események

    Beszélgetés négy egyetemi klubban / Štyri besedy vo VŠ kluboch

    Nemi egyenlőség vagy konzervatív családellenes propaganda? Rodová rovnosť alebo útok proti rodine? Botló Xénia írása Mindannyian tudjuk, de legalábbis érezzük, hogy ez a konzerválódott szereposztás társadalmunkban nem tartható fent hosszú távon. Sarkított szerepkörök, a nő-konyha és férfi-munka leosztás szerint. Hogy minden eljövendő generációnak egy kicsit könnyebb legyen, már most el kell kezdenünk nemcsak a gyermekek, de az ő környezetük finom formálását a nemi szerepek kiegyensúlyozása érdekében. Erre a vonalra épült a Phoenix PT kezdeményezése. Az egyetemi városokba látogatva, diákklubokkal összefogva indult útjára a vitaest, amely elsősorban a pedagógushallgatókat szólította meg, de a beszélgetés minden érdeklődő számára nyitott és elérhető volt. Pozsonyban a Pozsonyi Magyar Intézet biztosította a helyszínt a Phoenix…