• Események

    Katalógus 2005-2020

    A Phoenix Polgári Társulás éppen 2005-ben alakult és a 2020-as évben szerettünk volna méltóképpen megünnepelni azt, hogy az eltelt 15 év alatt sikerült sok szép és értékes projektet megvalósítanunk. A 2020-as év azonban nem kedvezett az ünneplésnek, ezért egy katalógusban foglaltuk össze mindazt, ami ez alatt az idő alatt történt velünk. Természetesen nem fér bele minden, és fokozatosan bővíteni is fogjuk a tartalmát. Most azonban lapozzon bele, és ha tetszett, ismerkedjen meg közelebbről a munkásságunkkal.

  • Események

    Újra Gombaszögön!

    A tavalyi pihenő után az idén újra ott leszünk Gombaszögön, méghozzá nem is akármilyen témákkal. Az esélyegyenlőség témakörét az eddiginél is több szempontból próbáljuk megvilágítani azok számára, akik nyitottan közelednek a kisebbségi témák felé, legyen az nemzetiségi vagy nemi kisebbség. Így kerül terítékre a magyar filozófia története, a nők részvétele a társadalmi és művészeti életben, különös tekintettel a nemzeti kisebbséghez tartozásukra, és az is, hogy hogyan éli meg egy szlovákiai magyar nő a svédországi létet, valamint hogyan lehet összehasonlítani a szlovákiai és svédországi helyzetet a nők és a férfiak esélyegyenlősége szempontjából. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Lássuk a részletes programot! Péntek 17:00 – 18:30 Kisszínpad Filozofikus nemzet-e a magyar? A magyar filozófia…

  • Események

    Nőképek kisebbségben IV. – konferencia

    Az idén az irodalomé a főszerep. Az irodalom NŐKÉPEI, a kisebbségi irodalom, a nőirodalom, mint kisebbség, magyar, német, szlovák, zsidó nőírók és irodalmak, sokszínű és sokféle szempontból. A program rengeteg izgalmas előadást és beszélgetést ígér.   konferencia-program-2016-1

  • Események

    Női és férfi szerepek tantárgya Nyitrán

    Az idei téli szemeszterben ismét indul genderkurzus a nyitrai egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán magyar nyelven neves hazai és magyarországi szakemberek részvételével. A kurzus a kar minden hallgatója számára elérhető, felvehetik az órarendjükbe kredites tantárgyként. Mik is azok a nemi sztereotípiák, mit jelent az esélyegyenlőség fogalma, a nemi szocializáció, és mit jelent maga a gender szó? Ezek azok a kérdések, amelyek az átlagembert is izgatják, és megpróbál róluk valamilyen véleményt kialakítani, gyakran anélkül, hogy alaposan utánanézne a dolgoknak. A nyitrai egyetemistáknak alkalmuk nyílik egy tantárgyon belül megismerkedni az alapfogalmakkal, és azokkal a nők és férfiak helyzetével foglalkozó témákkal, amelyek a gender studies témakörébe tartoznak. Mint például a nők reprodukciós jogai (a…

  • Események

    Krinolinba zárva – könyvkeresztelő Ipolyságon

    Az olasz báró és felesége egy tíz évvel ezelőtti tragédia árnyékában él, úgy tűnik, kölcsönös szerelmük ellenére sem mernek megbirkózni a következményekkel. Eközben pedig politikai harcok színtere is az otthonuk, olasz és osztrák érdekek ütköznek, összeesküvések, merényletek történnek, amelyeket megtorlás követ, és sokak élete veszélybe kerül. Catalina Bianchi legújabb története a 19. században játszódik, a Monarchia olasz határvidékén. Nemcsak szerelmi történet egy olyan korból, amikor a nő joga a ház kapujáig terjedt, még főúri körökben is. Ha apja vagy férje úgy gondolta, nem megfelelő a viselkedése, bezárathatta egy „nemesasszonyoknak fenntartott intézetbe”. És mi volt a szerelemmel? Létezhetett-e egyenrangú partnerkapcsolat? A könyv szerzőjének nevéhez több sikeres kötet kapcsolódik. A Toszkánában játszódó…

  • Események

    Önazonosság Gombaszögön

    Gombaszög 2016 – az idén az önazonosság jegyében. Merthogy a Gombaszögi Nyári Tábor Gombaszögön volt, a Phoenix Polgári Társulás pedig egy nehéz év után nevéhez híven újraéledt „poraiból” az idén is, és a rengeteg szervezési bonyodalom után minden tervezett programunk megvalósult, sőt még „meg is mentettünk”  két másik programot a táborban. Hogy hogyan is történt mindez? Képriportunkkal aláfestve bemutatjuk. Gombaszög 2016 A színpadon balról jobbra: Bolemant Lilla, Szapu Marianna, Simona Petrík, Eibner Zsuzsanna, Bott Domonkos Lívia, Rácz Vince és a gyerek a munkahelyen ezúttal Rácz Róza, aki  “segítette” a moderátor munkáját. Gyerek a parlamentben, anya a munkapiacon – kérdések és válaszok egy tartalmas beszélgetésben. Amiben egyetértettünk: az anya döntse el,…

  • Események

    Gyerek a munkahelyen?

    Beszélgetés a nők munkapiaci helyzetéről A péntek esti gombaszögi beszélgetés résztvevői: SimonaPetrík, Parlamenti képviselő, Szapu Marianna dékán, a pozsonyi Genderkutató Központ vezetője, Bott Domonkos Lívia, közgazdász, a MinorityKids projekt vezetője (Phoenix PT), Bolemant Lilla a Phoenix PT elnöke Simona Petrík csak húsz percre szeretett volna bemenni a munkahelyére, a szlovák parlamentbe féléves gyermekével a karján, de váratlan akadályba ütközött: a gyermek nem alkalmazott, nem mehet be! Hogy is van ez az anyák és az anyaság támogatásával? A nőknek ódákat zengenek az anyaság szentségéről, de amikor ezt a nyilvánosság előtt is vállalják, az elítélendő? Ki mondhatja meg, hogy mi a jó az anyának és a gyermekének? Bemutatjuk legújabb projektünket, a Minority Kids…

  • Események

    Tavaszi Gender Studies Nyitrán

    A sikeres tavalyi év után ismét indul genderkurzus a nyitrai egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán magyar nyelven neves hazai és magyarországi szakemberek részvételével. A kurzus a kar minden hallgatója számára elérhető, felvehetik az órarendjükbe kredites tantárgyként. Mik is azok a nemi sztereotípiák, mit jelent az esélyegyenlőség fogalma, a nemi szocializáció, és mit jelent maga a gender szó? Ezek azok a kérdések, amelyek az átlagembert is izgatják, és megpróbál róluk valamilyen véleményt kialakítani, gyakran anélkül, hogy alaposan utánanézne a dolgoknak. A nyitrai egyetemistáknak alkalmuk nyílik egy tantárgyon belül megismerkedni az alapfogalmakkal, és azokkal a nők és férfiak helyzetével foglalkozó témákkal, amelyek a gender studies témakörébe tartoznak. Mint például a nők reprodukciós jogai…

  • Események

    Konferenciakötet

    Konferenciakötet – Study publication book – Zborník publikácií A kötet kiadása az egyetemi hallgatók – pedagógusjelöltek – genderérzékenyítése című projekten belül valósult meg. Az egyetemi hallgatók – pedagógusjelöltek – genderérzékenyítése elnevezésű projektet az EEA pénzügyi mechanizmusa által finanszírozott Civil alap 23988,20 euróval támogatta. A Civil Alap kezelője a Nyitott Társadalomért Alapítvány – Open society foundation. Az egyetemi hallgatók – pedagógusjelöltek – genderérzékenyítése elnevezésű projekt célja az aktív civil részvétel növelése. Vydanie zborníka štúdií bolo podporené v rámci projektu Rodové scitlivovanie študentov a študentiek VŠ – budúcich pedagógov. Projekt Rodové scitlivovanie študentov a študentiek VŠ – budúcich pedagógov bol podporený sumou 23988,20 eur z Fondu pre mimovládne organizácie, ktorý je financovaný…

  • Események

    Beszélgetés négy egyetemi klubban

    Nemi egyenlőség vagy konzervatív családellenes propaganda? Botló Xénia írása Mindannyian tudjuk, de legalábbis érezzük, hogy ez a konzerválódott szereposztás társadalmunkban nem tartható fent hosszú távon. Sarkított szerepkörök, a nő-konyha és férfi-munka leosztás szerint. Hogy minden eljövendő generációnak egy kicsit könnyebb legyen, már most el kell kezdenünk nemcsak a gyermekek, de az ő környezetük finom formálását a nemi szerepek kiegyensúlyozása érdekében. Erre a vonalra épült a Phoenix PT kezdeményezése. Az egyetemi városokba látogatva, diákklubokkal összefogva indult útjára a vitaest, amely elsősorban a pedagógushallgatókat szólította meg, de a beszélgetés minden érdeklődő számára nyitott és elérhető volt. Pozsonyban a Pozsonyi Magyar Intézet biztosította a helyszínt a Phoenix PT elnökének és képviselőjének, Bolemant Lillának,…