Siker-történetek

 

Nyilván minden szerző oly céllal veti papírra (pötyögi be a számítógépbe) gondolatait, hogy minél több emberhez eljuthassanak, történetei ne csak magának, hanem másoknak is örömet szerezzenek.

Jómagam elsőként női regényt írtam, mellyel főként a női olvasókat céloztam meg. Szerény ember lévén bíztam abban, hogy szűkebb szülőföldem, az Ipoly-mente női olvasóinak polcára felkerül majd Serena története, s az ismerősök, rokonok révén talán eljut Budapestre, Pozsonyba, Kassára… Én már ezzel is nagyon elégedett lettem volna.

Ahogy általában, az élet ilyen téren is szolgál meglepetésekkel, méghozzá abból a szájtátós fajtából. Az Érdekek és érzelmek ugyanis nemcsak az ország határain túlra, de még a tengeren túlra is eljutott, s most egy-egy példánya olaszországi, kanadai és ausztráliai könyvespolcokon díszeleg. Remélhetőleg nem rejtették el a kristályváza és a családi fotóalbum mögé!!! De hogy is került Serena ilyen messzire tőlem?

Kezdem a legkézenfekvőbbel. Kedves albérlőtársam az egyetemi évekből már 16 éve Kanadában él, itt ment férjhez, gyermekei is kanadai állampolgárok, a diplomaosztó óta nem láttuk egymást. Ennek ellenére szinte mindent tudunk a másikról, hála az internetnek. Neki küldtem hát el egy példányt, hisz ő szemtanúja volt annak, ahogy a regény „őse” megtöltötte a vonalas füzetet. A történethez még hozzátartozik az is, hogy szlovák anyanyelvűként csak néhány szót beszél magyarul, de pár fejezetet már azóta kiszótárazott, a folytatást pedig szóban el kellett neki mesélnem.

A regény ausztráliai utazása is érdekes: egy gimis osztálytársnőm él kinn vagy 15 éve, s az egyik rokona küldte el neki karácsonyi ajándékként, meglepetésként a regényt. Hosszú, hosszú kilométereket utazott, míg megérkezett, s további sorsáról egyelőre mást nem tudok. Remélem, nem dobták vissza bumerángként…

A számomra legkedvesebb történet Olaszországba, Milánóba repítette Serenát. A hazájába. Méghozzá egy Bianchi nevezetű jeles jazz-zenész otthonába, szintén karácsonyi ajándékként. Hogyan is érhette ilyen szerencse? Eme nevezetes művész kisvárosunk egy zenészcsaládjának az ismerőse, s a család feje jó poénnak tartotta azt, ha barátja a karácsonyfa alatt a masnik és csomagolópapírok közt egy Bianchi részére dedikált kötetet talál Bianchitól. Kíváncsi lettem volna a reakcióra….

Természetesen a legnagyobb örömmel és büszkeséggel az tölt el, ha az olvasók, éljenek Ipolyságon, Nagymegyeren, Lajosmizsén vagy akár Katmanduban, szeretik a történetet, szeretik a hőst, s várják a következő regényt. De azért motoszkál a fejemben a kisördög a hetyke gondolattal: mi lenne, ha a Krinolinba zárva eljutna minden földrészre? Ha az írás közben marad kis szabadidőm, elkezdem majd böngészni az ismerősök névsorát, hátha él valaki közülük Ázsiában és Dél-Amerikában is. Na de arra azért kíváncsi vagyok, kihez utazik majd Emilia Afrikába, nem beszélve az antarktiszi olvasóimról. Legyen ez egy későbbi blogbejegyzés témája… Emiliával a Föld körül…

Bolgár Katalin