Ki neveli a férfit?

  • Admin
  • 0 Views
  • 0 hozzászólás
  • férfi . nevelés .

Bár a nők a történelem bizonyos korszakában csupán saját láthatóvá tételükkel foglalkoztak, mostanában egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a férfiak problémáit is megismerjék. A nőmozgalmak legtöbb áramlatának végső célja a nők és a férfiak együttműködése, nem pedig egy olyan világ kialakítása, amelyben a férfiak láthatatlanná válnának. Első látásra sok nő és férfi elcsodálkozik azon, mennyi problémával küszködnek a fiúk, miközben be kell illeszkedniük a patriarchális, vagyis a férfiakat előtérbe helyező rendbe.

A társadalom már a gyermek születése előtt gondoskodik róla, hogy behelyezze őt a számára kijelölt női vagy férfi szerepbe. A neveléssel az emberi lényeket formáljuk és deformáljuk a megadott társadalmi munkamegosztás szerint. S ebben az anyák élen járnak, tehát nevelési módszereikkel támogatják a patriarchális társadalmi rend fenntartását.
Lássunk példákat! Az anya végtelen szeretetével, gondoskodásával és fia kényeztetésével (amit a lányával nem tesz) sorsdöntően befolyásolja fia életét. A fiú meggyőződik arról, hogy a nők mindent elviselnek, mindent megbocsátanak, elnézik a rossz viselkedést, a határok állandó átlépését, az önzést. Hogy az anya-nővel szemben nem kell korlátozni érzéseiket, nincs szükség a kölcsönösségre, hogy az önmagukra való összpontosítás helyes, hogy nem kell önmagukról gondoskodniuk, átvenni a felelősséget a család működéséért, hogy a gondos, türelmes, nagylelkű viselkedés a gyerekekkel szemben a nőre vonatkozik, nem a férfira.
Húsz év ilyen önfeláldozás után az anya részéről és áldozatelfogadás után a fiú részéről nehéz elképzelni, hogy a fiú mást várjon el partnerétől. A nőiség elválaszthatatlanul összekapcsolódik az önfeláldozással és az anyai gondoskodással. A hagyományos szereposztású családban, ahol az anya a család kiszolgálója, a fiúban lelki kettősség alakul ki, mert az anyával bizalmasabb a viszonya, viszont alárendelt a szerepe, a fiú pedig a fölérendelt férfi szerepre készül. Amikor átáll a férfiak oldalára, az igazságtalanság érzése nem szűnik meg benn, csak elnyomja azt. A kettősség egymásnak ellentmondó döntésekben nyilvánulhat meg, esetleg agresszióban, saját maga és mások érzelmi elutasításában, később saját fiával való kapcsolatában, s a vele szembeni agresszív érzésekben.
Ha ki tud szabadulni a nő a számára egyenlőtlen partneri kapcsolatból, ha nem, mindenképpen bizonytalannak érzi helyzetét. A társadalom az anyák állandó kritikájával és az anyaság küldetésének fontosságával állandó kétségeket ébreszt bennük, vajon jól töltik-e be szerepüket, jó anyák-e. És bárhogyan is csinálják, sohasem elég jók.
A kétségek másik sorozata a „férfi példa“ pótolhatatlansága ahhoz, hogy a fiúk be tudjanak illeszkedni a társadalomba. Azt a meggyőződést, hogy egy nő sem (s az egyedülálló nő különösen nem) tudja felnevelni a fiát, sok nő elfogadja, ahelyett, hogy elgondolkodna, mit jelent a „férfi példa“.
Ez az előítélet ugyanis azt okozza, hogy az anyák azt hiszik: ahhoz, hogy valaki példa legyen, elég, ha egyszerűen férfi. Mintha a férfiaktól nem várnánk el sem karaktert, sem pozitív emberi tulajdonságokat. Mintha csak az elavult férfi erényeket értékelnénk: keménység, dominacia, arrogancia, érzelemmentesség, érzéketlenség, mások feletti és a veszélyen feletti uralkodás. Ha kicsit elgondolkozunk, rájövünk, hogy ezek éppen az ellentétei azoknak a tulajdonságoknak, amelyeket a mai nő elvár és értékel a férfiaknál. Mintha az érzékenység, gondoskodás, empátia, humor, szívélyesség, türelem, bátorság, megfontoltság, kíváncsiság nem lenne elég és megfelelő a fiúgyermek felneveléséhez.
A férfi akkor lehet példa, ha jó tulajdonságokkal rendelkezik, mint ember.

Természetesen nem célunk az anyákat okolni mindezekért a nevelési hibákért, hanem az, hogy megértsék, mi is lappang a látszólag egyszerű családi apa-anya-gyermek viszonyban. Meg fogják érteni azt is: annak ellenére, hogy fiaikat úgy akarják nevelni, hogy a nőkkel figyelmesek legyenek, igenis hagyják magukat befolyásolni. És kollaborálnak, amikor az apák és környezetük „edzeni“ akarja a fiúkat, hogy „ne nőiesedjenek el“.
Sőt az anyák érzelmileg eltávolodnak fiuktól, azok állítólagos javára. A félelmet és ijedtséget a szülők nem kezelik a fiúgyermeknél, elítélik őket a félelmeikért. A szófogadás és az autoritás a patriarchátus fő értékei (lásd a hadsereg férfi szervezetét). A nők időnként igyekeznek részt venni az uralkodásban gyermekeik felett, mint az erősebb, a férfi oldal védelmezői. A fiúk viszont elnyomják az idősek részéről átélt igazságtalanságokat, szimpátiájukat a patriarchális autoritás áldozataival szemben, és az erősebben csoportjába sorakoznak. A nők és a férfiak a férfivilág által hagyják magukat irányítani, s így elszakadnak egymástól.

Összefogásuk azok számára, akik a hatalom legnagyobb részét képviselik, veszélyes lenne – ezért is bizonytalanítják el állandóan az anyákat minden oldalról. Pedig ezzel az összefogással sok változás elérhető lenne a patriarchális társadalmi rendszerben.
Bízzunk saját ítélőképességünkben, és ne akarjunk gyermekeinkből igazi férfit és igazi nőt nevelni, hanem erős és jó embereket!

Forrás: Aspekt feminista folyóirat 


19. századi történet anyai szerep barátság bolemant lilla Bolgár Kati elvárások előítélet eredményesség erőszak férfi gender studies gombaszög irodalom iskola Janković Nóra kalandregény kapcsolat karierr konferencia kutatás könyv magatartás nevelés nőirodalom OSF Phoenix Equality politika projekt párkapcsolat regény szerelem szerepvállalás sztereotípia szülő gyerek kapcsolat tanácsadás testi változások tudomány tudás történelem viselkedés workshop zaklatás értékelés önbizalom önismeret