Női helyzet - Az egyenrangúságról

Tippek lányoknak és fiúknak

Mutogatós bácsik és mások, akik megijeszthetnek

Lányok és fiúk, figyelem!

  • Manapság egyre többször hallani a szexuális zaklatásról. A szülők is aggódnak emiatt, és előfordul, hogy nem engedik, hogy a gyerekek a szabadban játsszanak, vagy hogy egyedül menjenek iskolába. Lehet, hogy ti is féltek egy kicsit.
  • Mi a NANE Egyesületnél sokat találkozunk az effajta dolgokkal, így azt is tudjuk, hogy néha az is előfordul, hogy felnőttek gyerekeket rabolnak el az utcán. De ez nagyon-nagyon ritkán történik meg. Ha az itt következő tippeket megfogadjátok, akkor nyugodtan játszhattok odakint.
  • Tudjuk azt is, hogy vannak olyan felnőttek, akik furcsa dolgokat csinálnak a lányokkal és fiúkkal. Vannak férfiak, akik azzal ijesztgetik a gyerekeket, hogy a fütyijüket mutogatják, vagy meg akarják érinteni a gyerekeket. A gyerekek nagyon gyakran ismerni szokták ezeket a felnőtteket.
  • Az alábbi tippek néhány ötletet adnak arra, hogy a mutogatósok és tapizók ellen hogyan lehet védekezni, vagy hogyan lehet segítséget kérni, hiszen egyedül gyakran nehéz védekezni.
  • Ha többet akartok tudni a védekezési módokról, hívjátok bátran a NANE Segélyvonalát. Itt olyan nők dolgoznak, akik ismerik ezeket a dolgokat. A telefonszám, és az, hogy mikor lehet minket elérni, ennek a szórólapnak a végén található.
  • Vannak olyan felnőttek és fiatalok, akik néha csúnyán viselkednek. Ilyenkor például azt akarják a gyerekektől, hogy azok a felnőtt fütyijét nézzék vagy fogják meg, vagy hozzá akarnak nyúlni a gyerek puncijához vagy fütyijéhez, annak ellenére, hogy a gyerekek ettől kellemetlenül érzik magukat.
  • Vannak egészen furcsa férfiak, akik iskolák, uszodák, stb. közelében álldogálnak, és a fütyijüket mutogatják az arra járó gyerekeknek. Mutogatós bácsiknak is nevezik őket. Ezeket a mutogatósakat nyugodtan ki lehet nevetni, vagy a barátaiddal együtt el is kergetheted. Ha egyedül nem sikerül elkergetni, hívjatok segítségül egy felnőttet (például egy tanárt vagy rendőrt).
  • Néha felnőttek egyszerűen hozzányúlnak a gyerekek fenekéhez, vagy benyúlnak a nadrágjukba, noha ez a lányok és fiúk számára általában fájdalmas vagy furcsa. Ez nagyon csúnya dolog ezektől a felnőttektől, különösen, hogyha olyan felnőtt csinálja ezt, akit a gyerek szeret. Az ilyesmiről mindig szabad beszélni, még akkor is, hogyha eleinte tetszett, amit a felnőtt csinált, vagy ha a felnőtt azt mondta neked, hogy senkinek sem szabad beszélni arról, ami történt.
  • A tested a tiéd! Te döntöd el, hogy ki jöhet a közeledbe, és hogy ki érhet hozzád! Senkinek sincs joga ahhoz, hogy akaratod ellenére megérintsen, még a rokonaidnak, tanáraidnak és ismerőseidnek sem! Kivételek persze vannak: például hogyha megsérültél, akkor egy orvosnak meg kell vizsgálnia. Ha szeretnéd, kérj meg valakit, hogy legyen jelen a vizsgálatnál, hogy ne érezd magad annyira egyedül.
  • Ha valaki megsérti az érzéseidet, például undorító megjegyzéseket tesz rád, sérteget, vagy megijeszt, vagy olyan titkot mond el neked, ami téged nagyon aggaszt, akkor ezt nyugodtan továbbadhatod. Ez nem árulkodás!
  • Senkinek sincsen joga ahhoz, hogy szavakkal, ütésekkel vagy rosszindulatú cselekedetekkel félelmet keltsen benned. A felnőttek, fiatalok, fiúk és lányok, akik másokat megfélemlítenek, nagyon rosszak!
  • Ha valaki ajándékot ad neked, azt nyugodtan elfogadhatod. De szabad visszautasítanod is az ajándékokat, hogyha nem szeretnéd elfogadni. Ajándékért nem kérhetnek tőled semmit, mert az ajándékért nem szokás fizetni. A rokonok és a barátok azért szoktak ajándékot adni, hogy lássák, amint örülsz. Ha valaki csak azért ad neked ajándékot, hogy cserébe megkérjen valamire, az nagyon csúnya dolog.
  • Ha valaki furcsán ér hozzád, kellemetlen dolgokat mond vagy undorító képeket mutogat, vagy akaratod ellenére le akar vetkőztetni és úgy fényképezni, akkor szabad nemet mondani, barátságtalannak lenni, kiabálni, ordítozni, ablakot betörni (hogy nagy zaj legyen, és az emberek odafigyeljenek) vagy elszaladni. Mindent szabad, hogyha úgy gondolod, hogy veszélyben vagy.
  • Jogod van ahhoz, hogy védekezz az ijesztő telefonhívások ellen. Ha valaki felhív otthon, és undorító dolgokat mond a telefonba, nyugodtan csapd le a kagylót. Ha ez a valaki újra felhív, akkor nyugodtan fújj meg egy sípot a kagyló közvetlen közelében, vagy tedd a kagylót egy fazék alá, és jó erősen ütögesd egy fakanállal. Az illető biztosan nem fog újra telefonálni, mert a zajtól nagyon fájni fog a füle!
  • A gyerekek a felnőtteknek is mondhatnak nemet. Például ha egy felnőtt megállít az utcán és útbaigazítást kér, nem kell válaszolnod, ha valami nem tetszik. Vannak felnőttek, akik csak azért kérdezősködnek, hogy odamenj hozzájuk, és aztán beránthassanak egy kapualjba vagy kocsiba. A felnőtt végül is mást is meg tud kérdezni, vagy vehet magának egy térképet.
  • Néha az olyan felnőttek, akik gyerekeket akarnak elcsalni, hogy bántsák őket, azt mondják, hogy valami szörnyű dolog történt (például a gyerek szüleivel), és a gyereknek azonnal vele kell mennie. Azonban igazából semmi baj sem történt. Mások azzal csalják el a gyerekeket, hogy ajándékot ígérnek, vagy azt mondják, hogy valamit meg akarnak mutatni. Ezért sose szállj be úgy egy kocsiba, hogy anyut vagy aput nem kérdezted meg előbb, hogy elmehetsz-e azokkal az emberekkel. Sose menj el sehova idegenekkel!
  • Senkinek sem kell megmondanod a nevedet és címedet, még olyanoknak sem, akiket ismersz.
  • Ha veszélyben vagy, kiáltsd hangosan, hogy „Tűz van!”. Sok ember nem reagál arra, ha valaki azt kiabálja, hogy „Segítség!”, de ha valaki tüzet kiált, arra általában odafigyelnek, mert kíváncsiak, vagy félnek, hogy a saját házuk is leéghet. Viccből azonban sosem szabad tüzet kiáltani!
  • Néha nehéz vagy lehetetlen egyedül védekezni, fontos tudnod, hogy akkor sem te vagy a hibás, hogyha nem védekeztél és bántottak!
  • Gondold át, hogy kik azok a gyerekek és felnőttek, akik segíthetnének neked. Szedd össze minden bátorságod, és kérj tőlük segítséget. Ha eleinte nem hisznek neked, vagy nincs bátorságod mindent elmondani, ne add fel! Talán másnap sikerülni fog. Jegyezd meg: nem te vagy a hibás!

Sajnos Szlovákiában nem működik magyar segélyvonal, az alábbi telefonszámokon azonban segítséget kérhetsz szlovákul. A telefonnál képzett szakemberek ülnek, és választ adhatnak a kérdéseidre, problémáid megoldásában segíthetnek.

Ezeken a telefonokon segítenek neked szlovák nyelven:

 

Szlovák nyelven működő segélyvonalak gyermekeknek

  • Detská linka záchrany: 0800 123 232, 0800 121 212, 0820 434 343
  • Linka detskej istoty, LDI – Unicef 0800 116 111
  • Linka detskej dôvery 0800 117 878
  • Linka detskej dôvery – LIENKA 0800 112 878
  • Linka detskej pomoci 0800 100 444
  • Linka dôvery Košice 055/622 2323
  • Linka dôvery Prešov 051/7731 000

Ha magyarul szeretnél segítséget kérni, írj a következő címre:

  • info@phoenix-ngo.sk

Magyarországi segélyvonalak

NANE Segélyvonal
Segítség krízishelyzetben, lelki támasz, jogi és egyéb tanácsok bántalmazott nők és gyerekek részére
0036 – 80/505-101 (este 6-10 óra között, ingyenes), üzenet: 0036 – 1/267-4900

Eszter Ambulancia
Pszichoterápia szexuális erőszakot elszenvedett felnőttek és gyerekek számára
(üzenetrögzítő) 0036- 1/466-9872

Kék Vonal
Segélyvonal problémákkal küszködő, veszélyben lévő gyerekek és fiatalok számára
0036- 80/505-000

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület anyaga:
http://nane.hu/

Vélemény, hozzászólás?