Kusza papírlapok… Janković Nóra írása

 

Asztalom mellett papírlapok kusza összevisszaságban. Nem tegnap, nem a múlt héten, de nem is a múlt hónapban kerültek oda. Néha kezembe veszem őket, tanácstalanul, elbátortalanodva, töprengve, miközben érzem papírlapokat szorító ujjaim csontjainak, ízületeinek, porcainak feszülését, ahogy próbálnak ellenállni az ellenállhatatlannak, az elfolyó idő feszítő erejének.

Döntenem kellene, de döntésképtelenné váltam. Merre tovább? Nem tudom. Amikor az Árnyékok illatát írtam, még megingathatatlanul hittem, igenis, nekünk, Nőknek, akiknek bizonyítottan génjeikben a gondoskodás, életfeladatunk a szeretett férfi „megmentése”. Az önsorsrontástól, a káros szenvedélyektől, a saját tehetetlenségétől, vagy éppen a mama hoteltól. Csakhogy megéri feladni önmagunkat, életünket, mindennapjainkat, feláldozni személyes életidőnket és boldogságunkat egy férfiért?!

Talán egy Férfiért igen! Csak éppen Férfiembert találni lassan nehezebb, mint homárt venni a sarki fűszeresnél. Kiveszőfélben vannak, és velük együtt kiveszőben vannak a hagyományos férfiértékek, szerepek, és minták.  Pedig tetszik, nem tetszik, ízig-vérig Nőnek csak egy igazi Férfi mellett érezhetjük magunkat, nem pedig egy bizonytalan, motiválatlan, megbízhatatlan, elköteleződni és felelősséget vállalni képtelen pasi mellett.

A szerelem azonban sokszor vakká, az egyre elviselhetetlenebbül ketyegő biológiai óránk meg süketté tesz minket, és „se hall se lát Dömötör” állapotban boldogan „örökbe” fogadjuk párunkat. Aztán jönnek a szürke hétköznapok, amikor időnkkel zsonglőrködve próbálunk helytállni, kint is, bent is, de leginkább kint, mert otthon a „nevelésnek” makacsul ellenálló kamaszlelkű férjemuram megnevelésével már nem boldogulunk. Egy idő után pedig rájövünk, hogy egy pasit, akit nem tudunk tisztelni, becsülni, már szeretni sem tudunk. És vágyakozni kezdünk…

Szerintem részben ebben rejlik a romantikus filmek, a női regények sikere. Mert mi nők hiába is vagyunk bármennyire is függetlenek, tudatosak, erősek, a lelkünk mélyén arra vágyunk, hogy megtaláljuk végre a „másik felünket”, azt a Férfit, akire rábízhatjuk az „életünket”, aki feltétlen elfogadással szeret minket reggel, délben, este,  sőt még azon az ominózus  huszonnyolcadik napon is, amikor hormonjaink vihara által felénk sodródó fekete életfelhők és pusztító boldogtalanság szupercellák elől egy cipőboltba „menekülünk” ( Utólag magunk is belátva, de soha el nem ismerve ki tudja, hányadik pár vigaszcipőnk feleslegességét. J )

Egy jótét lelkű, megbízható, szerető társ mellett azonban az élet nem egy hullámvasút. Nincsenek nagy érzelmi kilengések, nincsenek nagy krízisek. Mellette meleg, biztonságot nyújtó takaróként burkol be minket a mindennapok elégedettsége, boldogsága és a kölcsönös szeretet. Egy „rendes” Férfi mellett nincs mennyország és nincs pokol. Nem fázunk, de nem is izzunk. Nem kell lepkeháló.

Mennyire jó lehet egy ilyen kapcsolatban élni! – gondoljuk.

Mennyire lehet jó egy ilyen kapcsolatról könyvet olvasni?!

Körülöttem papírlapok kusza összevisszaságban…