Események

Meghívó – Nőképek kisebbségben II.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Női és Gyermek-esélyegyenlőségi Bizottság, a Phoenix Polgári Társulás és a Genderkutató Központ 2014 november 21-22-én második alkalommal rendezi meg azt a konferenciát, amely a szlovákiai magyar nők és gyermekek helyzetével kíván foglalkozni.

A tavalyi rendezvényünk sikere után a szakmai, tudományos előadásokat egy Open space konferencia résszel is bővítjük, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a problémákat, a résztvevőket foglalkoztató gondolatokat hatékonyabban megvitathassuk, és a jövőre nézve további konkrét célokat tűzzünk ki, valamint azok megvalósítási módjait is megvitassuk, és megtervezzük.

A konferencia mindkét részére szeretettel várunk mindenkit, aki a nők és a gyermekek társadalmi helyzetéről, és e helyzet szociológiai és kulturális (művészi, történelmi, irodalmi, nyelvészeti stb.) vetületének aspektusairól megosztaná gondolatait a többi résztvevővel, és azt is, aki hallgatóként, de aktív résztvevőként is szívesen bekapcsolódna a konferencia, és ehhez kapcsolódóan a szervezeteink munkájába is.

Amennyiben úgy dönt, hogy megtisztel minket jelenlétével, kérjük töltse ki a weboldalunkon Konferencia címszó alatt található jelentkezési lapot legkésőbb 2014. szeptember 20-áig.

https://phoenix-ngo.sk/konferencia/

 

 

Szeretettel várjuk!

 

Szervezők: Szlovákiai Magyarok Kerekasztala – Női és Gyermek-esélyegyenlőségi Bizottság

Phoenix Polgári Társulás,

Genderkutató Központ, BTK Comenius Egyetem,

Helyszín: Magyar Kulturális Intézet, Pozsony, Védcölöp u. 54.,

Időpont: 2014. november 21-22.

Támogatók: az SZK Kormányhivatala, Kisebbségi Kultúra Program 2014

Magyar Kulturális Intézet, Pozsony, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja

Médiapartner: Vasárnap Családi Magazin, Interaktív Televízió Pozsony

Vélemény, hozzászólás?