Női hősök és női írók

„Miért ír?” – kérdezték egyszer Uršula Kovalyktól, az egyik könyve megjelenése után. „Mert hatéves koromban megtanultam írni” – felelte az írónő.

Én ugyanígy vagyok az olvasással. Amióta hétéves koromban megkaptam a Pöttyös Panni az óvodában című könyvet, és nagyapám csak félig olvasta fel nekem az első fejezetet, hiába könyörögtem neki, hogy folytassa, kénytelen voltam rendesen megtanulni olvasni, mert annyira érdekelt a történet.

Később is majdnem mindent elolvastam, ami a szüleim könyvtárából a kezembe került, és minden nyilvános könyvtárba beíratkoztam, és rengeteg könyvet elolvastam. A kalandregények különösen érdekeltek, csak egy gond volt velük, nem találkoztam bennük egyetlen egy olyan hősnővel sem, aki igazán magával ragadott volna. Kénytelen voltam a férfi hősökkel azonosulni. A királylányos meséket persze azért szerettem, de Shakespeare Makrancos hölgyével már problémám akadt, mert nagyon rosszul esett, hogy a történet szerint „szelídítésre” szorul. Verne regényeiben időnként előfordult néhány olyan női szereplő, aki szabadon döntött az életéről, de még ma sem tudok visszaemlékezni például a kötelező olvasmányok közül egyre sem, amelyikben a nők ne bambák, ártatlanok, megmentésre szorulók, vagy gondoskodó, önfeláldozó és szenvedő anyák, és persze máglyára való rossz nők lettek volna. Normális, nem a férfiak függelékeként létező nő nem nagyon akadt köztük. Németh László Iszony című regényének hősnője, Kárász Nelli legalább élethű alak, és nagyon pontosan kifejezi azt, hogy a nők mennyire nem uralhatják saját sorsukat, és mire kényszerítheti őket a kiúttalanság.

Sok-sok évvel a kötelező olvasmányok után kerültek  a kezembe olyan szövegek, amelyekből megértettem, hogy nem vagyok egyedül a gondolataimmal, és hogy nem velem van a baj, amikor nem találom a helyem ebben a kétpólusú, egyenlőtlen világban.

A feminista irodalomszemlélet női szempontból írta át az irodalmi kánont, és teszi ezt a mai napig. Nemcsak az angolszász irodalomban vannak nagy női nevek, mint a Bronte-nővérek vagy Jane Austen, vagy a franciában George Sand. A magyar irodalom is nyugodtan büszkélkedhetne Szendrei Júlia (Petőfi felesége), Dukay Takács Judit (Berzsenyi sógornője), Molnár Borbála (Gvadányi József levelezőtársa), Újvári Erzsi (Kassák Lajos húga) nevével, és még sok mással, akiket nem csak egy ismert ember szerint tudunk csak beazonosítani. Sőt!

A két világháború közötti nőírók lettek végül kutatásom tárgya, és közülük hárman kerültek be a Női hangok című könyvembe. Szenes Piroska, Berde Mária és Földes Jolán.

Három különféle sors, különféle világlátás és különféle írások. A sort bővítve pedig egy további név: Szucsich Mária, akiről nemrég az Új Szó-ban is írtam.