Annak idején, a Krinolinba zárva című regényem írásának címadási szakaszában bizony megküzdöttem a feladattal. Az írói munka legnehezebbjének tartom a címadást. Mindenképpen szerettem volna, ha egy tipikusan a korra jellemző női ruhadarab belekerül a címbe: kalap, fátyol, fűző… s végül jött a krinolin, mint a korszak valóban leglátványosabb divatcikke, amely a szó szoros értelmében és képletesen is bezárva tartotta a női testet és lelket. Ötletesnek, kifejezőnek találtam a véglegesített címet. A regény megjelenése után azonban, mikor az egyik gimnazista osztályban eldicsekedtem a nagy hírrel, s elárultam a címet is, értetlen tekintetekkel találtam magam szemben. Tanárnő, az egy város? A találékonyabbak I-padjük keresőjének segítségével próbáltak okosabbak lenni, s elkerekedett szemekkel…