• KönyvBarátnők

    Krinolin-gondolatok. Catalina Bianchi írása

      Annak idején, a Krinolinba zárva című regényem írásának címadási szakaszában bizony megküzdöttem a feladattal. Az írói munka legnehezebbjének tartom a címadást. Mindenképpen szerettem volna, ha egy tipikusan a korra jellemző női ruhadarab belekerül a címbe: kalap, fátyol, fűző… s végül jött a krinolin, mint a korszak valóban leglátványosabb divatcikke, amely a szó szoros értelmében és képletesen is bezárva tartotta a női testet és lelket. Ötletesnek, kifejezőnek találtam a véglegesített címet. A regény megjelenése után azonban, mikor az egyik gimnazista osztályban eldicsekedtem a nagy hírrel, s elárultam a címet is, értetlen tekintetekkel találtam magam szemben. Tanárnő, az egy város? A találékonyabbak I-padjük keresőjének segítségével próbáltak okosabbak lenni, s elkerekedett szemekkel…

  • KönyvBarátnők

    Női hősök és női írók

    „Miért ír?” – kérdezték egyszer Uršula Kovalyktól, az egyik könyve megjelenése után. „Mert hatéves koromban megtanultam írni” – felelte az írónő. Én ugyanígy vagyok az olvasással. Amióta hétéves koromban megkaptam a Pöttyös Panni az óvodában című könyvet, és nagyapám csak félig olvasta fel nekem az első fejezetet, hiába könyörögtem neki, hogy folytassa, kénytelen voltam rendesen megtanulni olvasni, mert annyira érdekelt a történet. Később is majdnem mindent elolvastam, ami a szüleim könyvtárából a kezembe került, és minden nyilvános könyvtárba beíratkoztam, és rengeteg könyvet elolvastam. A kalandregények különösen érdekeltek, csak egy gond volt velük, nem találkoztam bennük egyetlen egy olyan hősnővel sem, aki igazán magával ragadott volna. Kénytelen voltam a férfi hősökkel…

  • KönyvBarátnők

    Ajándékkönyv lányoknak!

    Kevesen tudják, de a lányok hosszú évtizedek óta jobb eredményeket érnek el az iskolai tanulmányaik során, mint a fiúk. Hogy lehet ez? Hiszen az iskolarendszer, a tanítási módszer, a tanterv, a tananyag, az egész komplex rendszer a fiú tanulókra épült a kezdetektől. Tudjuk jól, hogy a lányok egészen a 19. századig a nem igazán járhattak iskolába, felsőbb fokú tanulmányokat pedig csak a 19. század végétől végezhettek, akkor sem tömegesen, mert csak kevesen engedhették meg maguknak, és csak kiváló eredménnyel vették fel őket, sokkal szigorúbb elbírálásban részesültek, mint a fiúk. És csak bizonyos szakokat nyitottak meg előttük, elsőnek a tanítóképzőt. Miután onnan kikerültek, kezdődött a nehéz kenyérkereset, először csak lányiskolákban alkalmaztak…

  • KönyvBarátnők

    Újra krinolinban… Catalina Bianchi írása

    Nem, nem, szerencsére a 2017-es ősz divatkollekcióinak nem része a krinolin, sem Párizs, sem Róma utcáit nem árasztották el az abroncsszoknyás hölgyek, viszont a 21. századi szerző, vagyis én, néhány hete úgy érzem, ebben a cseppet sem kényelmes egykori ruhadarabban vonszolom magam.A Krinolinba zárva c. regényem első olvasói néhány napon belül jelezték ama kérésüket, hogy mindenképp szeretnék olvasni a folytatást, s annak ellenére, hogy ők már elképzelték a lelküknek épp legmegfelelőbb befejezést, azért mégis kíváncsiak arra, hogyan képzelem én, a történet szülőanyja Emilia és Marco házasságának további napjait.Ugyanezzel a kéréssel találkoztam a könyvbemutatókon is, hát mit tehet ilyenkor a szerző? Teljesíti olvasói kívánságát. És elkezdődött az ötletelés, a koncepció kidolgozása.…

  • KönyvBarátnők

    Egy rejtélyes napló a múltból…

    A tizenévesek számára nem túl sok igazán olvasmányos és izgalmas könyv van a piacon. A tavalyi Könyvhét újdonsága volt Bolgár Katalin Kincsesnapló című ifjúsági regénye, amely azóta is nagy népszerűségnek örvend. E heti ajánlónkban ebből olvashattok egy rövid részletet, és ha felkeltete érdeklődéseteket, meg is rendelhetitek itt.   A tartalomból: A gimnazista ikerpár, Emma és Kristóf éppen egymás cukkolásával van elfoglalva, amikor titokzatos idegenek zörgetnek be a kapun, és azt állítják, nagyapjuk az ő kertjükben ásta el a kincsét, mielőtt külföldre menekült a háború elől. A szülők tiltása ellenére a két fiatal titokban azonnal nyomozni kezd barátaikat is bevonva. A múltból felbukkanó árnyalakok és egy váratlan szerelem is próbára teszi…

  • KönyvBarátnők

    Nőirodalom és nemzeti identitás

    Az irodalmi folyamatoknak része az is, hogy szereplőik – emberek és intézmények – formálják őket – írja Menyhért Anna Női irodalmi hagyomány című tanulmánykötetében. Tovább folytatva a gondolatot kifejti, hogy még mindig tartja magát az a vélekedés, mely szerint ha egy mű jó, akkor előbb-utóbb bekerül a kánonba, ismert lesz, miközben megfeledkezünk arról, hogy ez nem magától történik meg, hanem attól, hogy a szövegek emberek – szerkesztők, írók, olvasók, kritikusok, tudósok, újságírók, könyvterjesztők, könyvesboltosok, könyvkiadók – közvetítésével és intézmények által meghatározott keretek között kerülnek kapcsolatba egymással. „Érdekviszonyok és hatalmi viszonyok is alakítják egy-egy korszak, kultúra, csoport közös ízlését. A magyar irodalomtörténet-írás azonban – a kifejezetten női irodalommal foglalkozó és ezért…

  • KönyvBarátnők

    Ajándékkönyv lányoknak!

    Kevesen tudják, de a lányok hosszú évtizedek óta jobb eredményeket érnek el az iskolai tanulmányaik során, mint a fiúk. Hogy lehet ez? Hiszen az iskolarendszer, a tanítási módszer, a tanterv, a tananyag, az egész komplex rendszer a fiú tanulókra épült a kezdetektől. Tudjuk jól, hogy a lányok egészen a 19. századig a nem igazán járhattak iskolába, felsőbb fokú tanulmányokat pedig csak a 19. század végétől végezhettek, akkor sem tömegesen, mert csak kevesen engedhették meg maguknak, és csak kiváló eredménnyel vették fel őket, sokkal szigorúbb elbírálásban részesültek, mint a fiúk. És csak bizonyos szakokat nyitottak meg előttük, elsőnek a tanítóképzőt. Miután onnan kikerültek, kezdődött a nehéz kenyérkereset, először csak lányiskolákban alkalmaztak…

  • KönyvBarátnők

    Várakozás…. Krinolinba zárva

    Furcsa, bizsergető izgalommal, a gyermekkori karácsonyokat idéző várakozással teli heteket élek mostanában. Mióta megtudtam, hogy a második női regényem is elindul az olvasók felé, valami hasonlót érzek, amit a második gyermeküket váró szülők érezhetnek: tudom milyen lesz maga a pillanat, amikor először kézbe veszem, hisz már egyszer megéltem, de valahol tudom, hogy nem lehet majd őket összehasonlítani. Tudom, hisz mindkettőnek én vagyok az „anyja”. Olyan büszke voltam, mikor Serena története elkészült (az Érdekek és érzelmek című regény főszereplője), hogy azon nyomban, talán még aznap este belevágtam a következő regénybe. Hatalmas lendülettel szőttem Emilia életének szövevényes fonalát, selyemruhák, legyezők, fűzők, valamint merényletek, cselszövés és persze az érzelmek viaskodása közt teltek napjaim.…

  • KönyvBarátnők

    Krinolinba zárva

    Az olasz báró és felesége egy tíz évvel ezelőtti tragédia árnyékában él, úgy tűnik, kölcsönös szerelmük ellenére sem mernek megbirkózni a következményekkel. Eközben pedig politikai harcok színtere is az otthonuk, olasz és osztrák érdekek ütköznek, összeesküvések, merényletek történnek, amelyeket megtorlás követ, és sokak élete veszélybe kerül. Catalina Bianchi legújabb története a 19. században játszódik, a Monarchia olasz határvidékén. Nemcsak szerelmi történet egy olyan korból, amikor a nő joga a ház kapujáig terjedt, még főúri körökben is. Ha apja vagy férje úgy gondolta, nem megfelelő a viselkedése, bezárathatta egy „nemesasszonyoknak fenntartott intézetbe”. És mi volt a szerelemmel? Létezhetett-e egyenrangú partnerkapcsolat? A könyv szerzőjének nevéhez több sikeres kötet kapcsolódik. A Toszkánában játszódó…

  • KönyvBarátnők

    VO

    Výzva na predloženie cenovej ponuky podľa §9 ods. 9 zákona č. 25/2006 Z.z. o verejnom obstarávaní a o zmene a doplnení niektorých zákonov v znení neskorších predpisov na predmet zákazky tlačiarenské služby a tlačenie knižných titulov (služba)   1. Identifikácia verejného obstarávateľa Názov: Občianske združenie Phoenix – Phoenix Polgári Társulás Sídlo: Pri Šajbách 14A, 83106 Bratislava Krajina: Slovenská republiky Štatutárka: Mgr. Liliana Bolemant, PhD. IČO: 30799881 DIČ: 2023554368 Bankové spojenie: Slovenská sporiteľňa, a. s. Číslo účtu: SK91 0900 0000 0050 3626 3585 Kontaktná osoba: Mgr. Liliana Bolemant, PhD. Telefón: 0918619422   2. Predmet zákazky: knižné tituly podľa opisu predmetu zákazky   3. Opis predmetu zákazky 3.1. Názov titulu: Eleonóra Jankovic: A világ túloldalán Formát:…